Sólymos: Kizárt, hogy a Híd képviselőit „vásárolták meg” a főügyészválasztáskor

Sólymos László a lengyel környezetvédelmi miniszterrel tárgyalt
Pozsony |

Biztosan nem a Híd képviselőit „vásárolták meg” a 2010-es főügyészválasztáskor – jelentette ki a hétfői kormányülést követően Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter.

„Teljes mértékben kizárhatom, hogy a Híd képviselőit vásárolták meg. Képtelenség. Matovič képviselő úr újabb kampányhúzásáról van szó” – reagált Sólymos az OĽaNO elnökének kijelentésére, aki azt mondta, hogy a Híd képviselőit fizették le.

Azzal kapcsolatban, hogy a szavazáskor lefényképezték a szavazócédulákat, Sólymos kijelentette, hogy azokat megmutatták egymásnak a frakcióban.

„Belátom, hogy teljesen szokatlan eljárás, ma már nem tennénk ilyen, de akkor ilyen időket éltünk”

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy nagyon zavaros volt a főügyész parlamenti megválasztása, de azt ismételten kizárta, hogy Híd-képviselőket vásárolhattak meg a szavazás előtt. „Volt saját jelöltünk” – tette hozzá.

Igor Matovič, az OľaNO elnöke szerint a 2010-es főügyészválasztáskor a Híd képviselőit vették meg. „Úgy gondolom, hogy a KDH-ból senkit sem tudtak megvenni, az SaS-ből biztosan nem, és meggyőződésem, hogy az SDKÚ-ból sem. A Híd hat képviselője, köztük Bugár Béla a szavazásnál mindenkit maga elé engedett, utolsónak mentek” – jelentette ki hétfőn Matovič.

Szeretné tudni, hogy a képviselő-vásárlásra szánt kétmillió euró ezeknek a képviselőknek a számláján kötött-e ki. A kormánypártok akkor megegyeztek, hogy lefényképezik a szavazólapokat, hogy utólag meg tudják mutatni egymásnak, hogyan szavaztak.

„Bugár és Sólymos akkor azt mondta, készítettek fényképet, és a frakciójukban ellenőrzik azokat, de senki másnak nem voltak hajlandók megmutatni”

– állítja Matovič.

A főügyészválasztáson az egyik jelölt Dobroslav Trnka volt. A Denník N hétfőn arról tájékoztatott, hogy birtokába jutott egy 70 perces felvétel, amelyen Dobroslav Trnka volt főügyész Marian Kočner vállalkozóval beszél, részben a főügyészválasztásról.

A hangfelvételt állítólag Kočner készítette 2014 nyarán. Az anyag arról szól, hogy Trnka állítólag megpróbálta megzsarolni Jaroslav Haščákot egy Gorilla-üggyel kapcsolatos hangfelvétellel. A Denník N szerint Kočner számonkérő hangnemben beszél a volt főügyésszel, vulgarizmusokat mond neki, fizikai megsemmisítéssel fenyegeti őt és a „haverjait”, továbbá azzal, hogy a „fiának vége”. Jaroslav Haščák, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosa közleményben határolódott el „minden állítólagos tevékenységtől”, amelyhez a Denník N által nyilvánosságra hozott kommunikáció értelmében köze lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?