EP-választás: bizalmatlanok voltunk a politikusokkal szemben

Európai Parlament
Pozsony |

A szlovákiai szavazók főként azért nem vesznek részt az európai parlamenti választáson, mert nem bíznak a politikusokban, vagy egyáltalán nem is érdekli őket a politika – derült ki az Eurobarometer legújabb elemzéséből. 

A felmérésből kiderült, hogy az idén májusban tartott európai parlamenti választáson az összeurópai részvételi arány 50,6 százalék volt, vagyis minden második választásra jogosult személy szavazott. Az öt évvel ezelőtti választási részvételhez képest ez 8 százalékpontnyi növekedést jelent, 1994 óta nem vettek részt ennyien a választáson. Ugyanakkor ez jócskán elmarad a legmagasabb részvételi aránytól, melyet 1979-ben mértek, ekkor 62 százalékos volt a részvételi arány.

Szlovákia utolsó

Az elemzők kiemelték, hogy azokban az országokban, ahol korábban rendkívül alacsony volt a részvétel, most jelentősen megemelkedett. Ezek közé tartozik Szlovákia, Magyarország és Csehország is. Szlovákiában idén 22,74 százalékos volt a részvételi arány, vagyis 9 százalékponttal magasabb, mint 5 éve. Ennek ellenére a többi EU-s országhoz képest mégis nálunk volt a legalacsonyabb részvételi arány.

Állampolgári kötelesség

A felmérésben azt is vizsgálták, hogy az emberek miért, illetve miért nem mentek el szavazni. A szlovákiai válaszadók 40 százaléka azzal magyarázta részvételét, hogy állampolgári kötelességének érezte szavazni, ez volt a leggyakoribb indok. A résztvevők 28 százaléka nem indokolta részletesebben, hogy miért ment el szavazni, egyszerűen csak a „mindig részt veszek a szavazáson” opciót választották. A harmadik leggyakoribb indok az volt, hogy a válaszadó támogatja az Európai Uniót, ezt a lehetőséget 22 százalékuk választotta. Ugyanilyen százalékban választották azt a lehetőséget, hogy egy hozzájuk közel álló politikai párt indult a választáson, és támogatni akarták a programjukat.

Sokan közömbösek

Ugyanakkor sokan azért nem mentek el szavazni, mert nem bíznak a politikusokban, és általánosságban az egész politikai rendszer működésében sem. Minden ötödik ember, aki nem vett részt a választáson, ezzel indokolta távollétét. Szintén gyakori indoknak számít, hogy a megkérdezetteket egyszerűen nem érdekli a politika, a válaszadók 16 százaléka vélekedik így. 12 százalék pedig azért nem ment el szavazni, mert úgy gondolja, hogy a szavazata semmit sem változtathat az EU működésén.

Brüsszel távolinak tűnik

Az adatokból kitűnik, hogy a szlovákiai politikai pártok még mindig nem tudják elég hatékonyan megszólítani a választókat az európai parlamenti választáson. Ez abból is látszik, hogy a legutóbbi hazai parlamenti választáson a részvételi arány 59,82 százalékos volt, vagyis csaknem háromszor annyi, mint az idei EP-választáson. Rácz Orsolya, a Globsec intézet elemzője szerint ez annak tudható be, hogy Szlovákia lakossága még egyszerűen túl távolinak érzi az EU-s témákat.

„Az emberek máshogy viszonyulnak azokhoz a témákhoz, melyek az EP-választás során rezonálnak. A lakosok talán nem is értik azt, hogy ezek személyesen mennyire érintik őket. A hazai választáson felmerülő témák, mint például az egészségügy, a szociális rendszer, a gazdasági témák, ezek egyszerűen jobban megszólítják az embereket. Az, hogy Szlovákia hogyan lesz képviselve az EU-ban, távolinak tűnik számukra, és nem érzik közvetlenül a hatását az életükben”

– mondta lapunknak az elemző.

Hozzátette: az alacsony részvételben az is közrejátszhat, hogy Szlovákia más nyugati országokhoz képest nemrég lépett be az EU-ba.

„Érdekes lesz megnézni ezeket az eredményeket 10–15 év múlva, vagy akár már a következő parlamenti választáson is, amikor már kirajzolódik, hogy az új politikai szereplők mennyire teljesítették az ígéreteiket, és hogy mennyire tudták közelebb hozni az emberekhez a brüsszeli politikát”

– magyarázta Rácz.

A felmérésben összesen 27 ezer embert kérdeztek, ebből 1058-at Szlovákiában. Az adatgyűjtés az EP-választás után kezdődött, és egész júniusban zajlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?