Újabb, de kisebb tüntetés volt Hongkongban

hongkong tüntetés
Hongkong |

Újabb, a korábbiaknál kisebb tüntetés volt pénteken Hongkongban, ezúttal a rendőri túlkapások miatt. A rendőrség most is keményen fellépett a megmozdulás ellen.

 A több száz, főként fiatalokból álló tüntető Kaulung városrész egyik földalatti állomásánál gyűlt össze jelszavakat kiabálva. Sokan feketébe öltöztek, és maszkot vagy kapucnis felső ruhát viseltek.

"Dühösek vagyunk a rendőrségre és a kormányra. A rendőrség nagyon brutális... nem hagyhatjuk, hogy ezt szárazon megússzák" 

– mondta az egyikük.

A rendőrség most is könnygázt, gumilövedéket és paprika spray-t vetett be a szétoszlatásukra, ami sikerült is, de a tüntetők más utcákban ismét összeverődtek kisebb csoportokban, és rongálásba fogtak, graffitikat rajzoltak az épületek falára.

A 14 hete tartó hongkongi tüntetéseket egy törvénytervezet váltotta ki, amely értelmében bűnügyi eljárás esetén a gyanúsítottakat kiadhatták volna Kínának. Ezt a tervezetet a város kormányzója szerdán visszavonta, de a tiltakozók immár a kormányzó lemondását és azt is követelik, hogy a rendőrség vonja vissza az őrizetbe vett tüntetők ellen lázadás címén korábban emelt vádakat. Ezenkívül sokan politikai reformot és demokratikus választásokat is akarnak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?