Leclerc elhunyt barátjának ajánlotta sikerét

forma

Nem az izgalmakról, a versenyszellemről és a Forma–1-lázról szólt a Belga Nagydíj Spában: a Formula–2-es fiatal tehetség, Anthoine Hubert halála sokkolta a motorsport közösségét. 

Szombatig a szokásos nyári szünet utáni hangulatban telt a Belga Nagydíj hétvégéje: arról mentek a találgatások, a Ferrari vajon megőrzi-e a szabadedzésen és időmérőn mutatott fölényét, végre legyőzi-e a Mercedest, és megszerzi-e a csapat idei első győzelmét. 

A hétvége első Formula–2-es versenye azonban fordulatot hozott. A második körben Giuliano Alesi összeütközött Anthoine Hubert-rel, majd a francia pilóta autóját oldalról eltalálta a nagy tempóval érkező Juan Manuel Correa. Óriási ütközés volt, Hubert autója kettészakadt a baleset következtében. Az újságírókkal teli sajtóteremben először felhördülés volt a baleset láttán, majd döbbent csend uralkodott. Mindenki azt várta, hogy megismételjék a balesetet – hiszen az azt jelentette volna, hogy a pilóták jól vannak. De nemcsak ez nem történt meg, hanem a versenyt is azonnal leállították. Ezután pedig feszültség uralkodott a paddockban, a sajtószobában: mindenki várta a pozitív híreket, holott sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Végtelennek tűnő volt a várakozás, az F1-es csapatok pedig törölték sajtótájékoztatóikat. 

Versenyző és barát
Közel két óra múlva érkezett az információ: a 22 éves Hubert olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sajnos nem tudták megmenteni az életét. A tragédiát döbbenet fogadta, hiszen egy óriási tehetséget veszített el a motorsport: Hubert a Renault F1-es csapatának juniorprogramjában versenyzett, és jó esélye volt arra, hogy a királykategóriába kerüljön, miután tavaly megnyerte a GP3-as bajnokságot, és idén is bizonyított a Formula–2-es sorozatban: már két győzelmet szerzett Monacóban, valamint hazai versenyén, Franciaországban. Halálával több pilóta gyermekkori barátját veszítette el: Charles Leclerc, Pierre Gasly és Esteban Ocon számára még nehezebb lesz feldolgozni a történteket, ők ugyanis gokartos éveik óta együtt versenyeztek Hubert-rel.

Gyászszünet a futam előtt 
A vasárnapi F2-es versenyt törölték a történtek miatt, az F3-as és F1-es mezőnynek azonban rajthoz kellett állnia. Nem volt kérdés, hogy mindenki az elhunyt Hubert-ért versenyez majd. Mindkét futam előtt egyperces néma csenddel emlékeztek a fiatal tehetségre, akinek édesanyja és testvére is jelen volt – szívszorító pillanatokat éltek át a jelenlévők. A szurkolók is méltó módon emlékeztek meg Hubert-ről: a francia pilóta a 19-es rajtszámmal versenyzett, ezért a 19. körben felállva tapsoltak a tiszteletére. 

Győzelem Anthoine-ért 
Leclerc számára lelkileg igencsak nehéz volt felkészülni a futamra, azonban amikor autóba ült, koncentrált tudott maradni, és a pole-ból rajtolva, remek teljesítményt mutatva megszerezte élete első Forma–1-es győzelmét és a Ferrari idei első diadalát. Pedig nem volt könnyű dolga a monacói pilótának, Lewis Hamilton ugyanis nagy nyomást helyezett rá az utolsó körökben. Leclerc természetesen barátjának ajánlotta győzelmét: „Egyrészt gyerekkori álmom vált most valóra. Másrészt viszont nagyon nehéz hétvége volt ez a szombaton történtek után. Egy barátot veszítettünk el. Nagyon nehéz helyzet ez, és szeretném neki ajánlani ezt a győzelmet” – mondta. „Együtt nőttünk fel. Ami azt illeti, az első versenyemet Anthoine-nal együtt futottam, amikor fiatalok voltunk. Ott volt Esteban [Ocon] és Pierre [Gasly] is. Nagyon sajnálatos, ami szombaton történt, szóval nem tudom teljesen kiélvezni első F1-es győzelmemet – de persze egy olyan emlék marad, amit örökre megőrzök.”

Feldolgozhatatlan 
Pierre Gasly, a Toro Rosso versenyzője is megható módon emlékezett barátjára: „Azt gondolom, ez volt életem legérzelemdúsabb verseny előtti felvezetése. 22-23 évesen nem állunk készen arra, hogy ilyen pillanatokat éljünk meg, hogy elveszítsük az egyik legjobb barátunkat. Ezekkel a srácokkal nőttem fel, 7 éves korom óta, a gokartos idők óta együtt töltöttük az időt. Szobatársak voltunk, egy lakásban laktunk, 6 évig ugyanabban a szobában. Osztálytársak is voltunk, 13 éves koromtól 19 éves koromig vele tanultam. Még mindig sokkhatás alatt vagyok.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?