Orbán-Čaputová találkozó: évről évre jobb a magyar-szlovák viszony

orbán čaputová

A visegrádi együttműködésről, a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokról és európai politikai témákról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnökkel, akit a Karmelita kolostorban fogadott csütörtök délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor gratulált a júniusban hivatalba lépett új szlovák államfőnek, és köszönetet mondott neki azért, hogy egyik első hivatalos útja Magyarországra vezetett.

A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is.

A magyar miniszterelnök értékelése szerint 2010 óta fokozatosan javulnak a magyar-szlovák kapcsolatok, és mára nagyszerű eredményeket ért el együtt a két ország.

Mindketten kiemelték a visegrádi együttműködés fontosságát, amely "stratégiai kérdés Közép-Európa számára", főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül - közölte Havasi Bertalan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?