Pellegrini és az SaS is üdvözli a brexit elhalasztását

Peter Pellegrini
Pozsony |

Köszönhetően annak, hogy október 31-ig elhalasztották a brexitet, az európai huszonhetek vezetői a következő csúcstalálkozókon már foglalkozhatnak más ügyekkel is, mint Nagy-Britannia kilépésével az EU-ból. Ezt a fejleményt Peter Pellegrini szlovák kormányfő is üdvözölte.

A brexit miatt összehívott rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón Pellegrini kijelentette: a legközelebbi, júniusi EU-csúcs fő témája már nem a brexit lesz, hanem Európa jövője és az aktuális ügyek, például a több éves pénzügyi keret, illetve az unió prioritásainak meghatározása a következő tíz évre. A miniszterelnök szerint azt is tisztázni kell, hogyan reagáljon az EU a globális trendekre, hogy továbbra is versenyképes legyen, és ne maradjon le az Egyesült Államok, a gyorsan fejlődő Kína, illetve a fokozatosan felzárkózó India mögött. „Ezek azok a dolgok, amelyekről szívesebben beszélnénk a brexit helyett. Utóbbiról hajnali kettőig vitáztunk, míg valójában csak egy dátumot kerestünk, amelyről hajnali kettőkor sikerült megegyezni” – tette hozzá.

A huszonhetek a brüsszeli csúcstalálkozón megegyeztek, hogy az Egyesült Királyság október 31-ig elhalaszthatja a kilépését az EU-ból azzal, hogy a júniusi csúcson ismét megvizsgálják az aktuális helyzetet. Az új határidő rugalmas, ami azt jelenti, hogy Nagy-Britannia előbb is kiléphet az unióból, akkor, ha már jóvá lesz hagyva egy „válási megállapodás”.

Az SaS üdvözli a brexit elhalasztását

Az SaS párt üdvözli az európai vezetők döntését, mellyel a brexit határidejét október 31-re tolták ki. Ezt Martin Klus parlamenti képviselő jelentette ki csütörtökön.

„Üdvözöljük a döntést, mellyel részben teljesítették Theresa May kérését, és október 31-ig kitolták a brexit határidejét, biztosítva a korábbi távozás lehetőségét is” – mondta Klus, aki szerint nem biztos, hogy ez lesz az utolsó halasztás. Hozzátette: Szlovákiának jó hír minden nap, amelyet Nagy-Britannia még az Európai Unió tagjaként tölt.

„Minden nap, melyet Nagy-Britannia még az EU-ban tölt, lehetővé teszi az állampolgárainknak, hogy korlátozás nélkül élhessenek az EU nyújtotta szabadságokkal, a tagállamok számára pedig nagyobb teret biztosít, hogy felkészülhessenek Nagy-Britannia távozására” – tette hozzá Natália Blahová, az SaS frakcióvezetője. Megemlítette a polgárok szociális biztonságát is, melyet a kemény brexit szerinte veszélybe sodorna.

Klus szerint ugyanakkor a brexittel kapcsolatban több kérdés is nyitva maradt. Ezeket szerda (4. 17.) reggel akarja feltenni, az európai ügyekért felelős bizottság rendkívüli ülésén. Ilyen nyitott kérdés például, hogy Nagy-Britannia végül tényleg távozik-e, és hogy nem kerül-e sor újabb népszavazásra. Rákérdezne az EP-választásra is, amelyet az Egyesült Királyságban is meg kellene tartani, ha akkor még az EU tagja lesz.

Az EU és Nagy-Britannia vezetői a brüsszeli rendkívüli csúcson megegyeztek, hogy az Egyesült Királyság október 31-ig elhalaszthatja az EU-ból való kilépést. A haladékot azonban feltételekhez kötötték. Ha például az ország még tagja lesz az uniónak az EP-választás idején, a briteknek is meg kell tartaniuk a szavazást. További feltétel, hogy nem nyitható meg és nem tárgyalható újra a brexitről szóló megállapodás.

Nagy-Britanniának eredetileg március 29-én kellett volna kilépnie az EU-ból. Theresa May brit kormányfő azért kért haladékot, mert nem tudja elfogadtatni a brit parlamenttel a megállapodást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?