Saját költségén építtette meg az első, egy méter hosszú moldvai autópályát egy román vállalkozó

autópálya
Bukarest |

Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú - moldvai autópályát a kelet-romániai Suceava megyében Stefan Mandachi vállalkozó, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva maradt az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol eddig egyetlen méter autópálya sem épült.

 

A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó üzletember hétfői sajtóértekezletén beszámolt arról, hogy a valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos "gyorsforgalmi" útszakaszt építtetett a kolostorairól híres Voronet és Putna közötti országút közelében. A munkálatokról készült videofelvétel tanúsága szerint az egy méter "hosszú" sztráda mellé a óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték.

Mandachi március 15-én, 15 órakor akarja felavatni az "autópályát", és 15 perces demonstrációra - tevékenysége 15 perces megszakítására - buzdít mindenkit, aki hozzá hasonlóan szívügyének tekinti a romániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét.

Felhívásában azt állítja: Romániában évente kétezer ember hal meg közlekedési balesetben, többen, mint az 1989-es forradalomban, és számításai szerint ő maga is "több mint másfél évet veszített az életéből", vagyis ennyivel többet töltött eddig autóvezetéssel az autópályák hiánya miatt.

Mandachi azt állítja magáról, hogy nem politizál, nem tagja semmilyen pártnak vagy egyesületnek, de a Hotnews.ro hírportál úgy tudja: ő pénzelte a "Románia autópályákat akar" feliratú óriásplakátok kihelyezését szerte az országban.

A moldvai megyéket Bukaresttel, illetve Erdéllyel összekötő A7-es és A8-as autópálya megépítéséért tavaly májusban több száz gépkocsivezető rendezett autós demonstrációt a román fővárosban. Az erősödő társadalmi elégedetlenségre alapozva a parlamenti ellenzéknek ősszel - a kormánytöbbség támogatását megszerezve - sikerült törvényt is elfogadtatnia az Erdélyt Moldvával összekötő "Egyesülés Autópályájának" megépítéséről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?