Hosszas vita előzte meg Párkányban a költségvetés elfogadását

párkány testület
Párkány |

Hosszas egyeztetés és vita előzte meg Párkányban az idei költségvetés elfogadását. A város az évet provizóriummal kezdte.

Decemberben több képviselő nehezményezte, hogy nem készült el a költségvetési terv. Eugen Szabó (független) polgármester magyarázatként elmondta, hogy decemberben a tervezet azért nem került napirendre, mert hiányoztak a kidolgozásához szükséges releváns információk a bevételek és kiadások alakulásáról. A polgármester célszerűbbnek tartotta, ha a testület elé olyan anyag kerül, amely tartalmazza egyebek mellett azokat a változásokat is, amelyek az általános érvényű rendeletek nyomán lépnek életbe. Ezek ugyanis – az idegenforgalmi adóról és a szemétdíjról szóló rendelet – jelentősen befolyásolják a város büdzséjét. A testület ezért decemberi ülésén csupán az általános érvényű rendeletekről szavazott. Úgy döntöttek, hogy az idegenforgalmi adót 70 centről 1 euróra, a helyi adót (szemétdíjat) pedig 20 euróról 22 euróra emelik.

A költségvetési terv, amelyről a testület végül csak januárban tárgyalt, már tartalmazta ezeket a január 1-jén érvénybe lépett változásokat és a gondozói szolgálat működtetésére nyert pályázati támogatást is. „A terv kidolgozásánál figyelembe kellett vennünk az alapbéremeléssel, a pedagógusok bérének emelésével, az óvodai és iskolai ún. ingyenebédek bevezetésével és a rekreációs utalványok bevezetésével járó többletköltségeket is” – mondta Gróf Andrea, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője. Az ingyenebédek kapcsán elhangzott az a felvetés, hogy a megfogalmazás nem pontos, mert az ebédekre adott állami támogatás (1,20 euró) Párkányban nem fedi a valós kiadásokat. „A megszabott norma szerint egy ebéd 1,27 euróba kerül, tehát a szülőknek 7 centtel kell hozzájárulniuk az étkeztetéshez” – magyarázta Gróf Andrea. Az alapbér emelése főleg a gondozói szolgálat dolgozóit, a konyhai alkalmazottakat, valamint az alacsonyabb bérért dolgozókat érinti, viszont a rekreációs utalványt a város által fizetett alkalmazottak közül mindenki – közel 340 személy – igényelheti. „Ezt is bele kellett kalkulálnunk a várható kiadásokba. Az óvodai étkeztetést érintő módosítások nem terhelték meg jelentősen a költségvetést, azonban az iskolák már okoztak némi fejtörést. Egyelőre nem tudjuk, hányan fogják igényelni az ebédet. Az viszont biztos, hogy például a magyar iskola konyhájának felszerelését emiatt bővíteni kell” – magyarázta a tervet beterjesztő Gróf Andrea.

A tervezetet a város főellenőre is véleményezte, és az illetékes bizottságokkal együtt – a pénzügyi bizottság kivételével – elfogadásra javasolta. A pénzügyi bizottság a városi rendőrség működtetésére és a közbiztonság fenntartására elkülönített keret csökkentését javasolta, amit a testület végül nem hagyott jóvá. A benyújtott költségvetési tervezetet végül kisebb módosításokkal eredeti formájában hagyták jóvá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?