Kotlebáék ismét beterjesztik az abortusztörvényt

Marián Kotleba
Pozsony |

Az ĽSNS képviselői ismételten megpróbálják szigorítani az abortusztörvényt. A törvényjavaslatot, amelyet a parlament soron következő ülésén fognak beterjeszteni, a hétfői sajtókonferencián mutatták be.

A törvényjavaslatot változtatás nélkül nyújtják be újra. „A célunk, hogy szigorítsuk az abszurd mértékben liberális abortusz-politikát" – mondta Milan Uhrík képviselő (ĽSNS).

Az ĽSNS törvényjavaslata három esetben engedélyezné a terhességmegszakítást: ha az édesanya életveszélyben van, ha bűncselekmény következményeként esett teherbe, vagy ha a magzat fejlődése során bizonyíthatóan genetikai rendellenességek léptek fel

„A javaslat szigorú, de tiszteletben tartja a polgárjogokat, és meghagyja a döntés jogát a szülőknek" – mondta Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke.

Kotleba elmondása szerint nem hivatalosan már tárgyalt az ügyben a Smer-SD és a Sme rodina képviselőivel, akik szerinte támogatnának egy ehhez hasonló javaslatot, amelyet azonban még nem terjesztettek be.

Kotleba pártja még tavaly tavasszal javasolta az abortusz feltételeinek szigorítását. Miután 2018 júniusában levették a napirendről a javaslatot, hat hónap múlva nyújthatták be újra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?