Ezek a legnépszerűbb szilveszteri úticélok Magyarországon

*

Idén is Budapest, Eger és Hajdúszoboszló számíthat a legtöbb vendégre szilveszterkor a Szallas.hu előfoglalási statisztikái szerint, de a top 10-ben van változás.
 

Szilveszterkor 2017-ben is a főváros volt a legnépszerűbb, és ez az idén sem változott. A második és harmadik helyen megint Eger  és Hajdúszoboszló osztozik. Újdonság, hogy tavalyhoz képest két új szereplője van az idei top 10 belföldi utazási célpontnak: Győr és Debrecen. A Szallas.hu adatai alapján az autóval megközelíthető, szilveszteri, külföldi települések között sorrendben Zakopane, Pozsony és Krakkó a leggyakoribb választás.

A szállásfoglaló oldal közleménye szerint a népszerűbb, extra programokat kínáló helyeken mostanra már nincs szabad szoba, pedig a vendégeknek átlagosan 50 százalék feletti felárral kell számolniuk, és a 100 százalékos felár sem ritka szilveszterkor – mondta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere a közleményben.

A Szallas.hu adatai szerint egy átlagos szilveszteri foglalás 65 274 forint, a leggyakrabban két éjszakára megy egy átlagosan 3,47 fős társaság. A legkisebb értékű előfoglalás mindössze 4000 forint volt, a legdrágább pedig közel 2 millió forint. 

A megszokottnál magasabb árakban szerepe van annak is, hogy a szállás mellett extrákat is tartalmaz. A csomagajánlatok többsége kiadós szilveszteri menüt, korlátlan fogyasztást, és valamilyen aktivizáló programot is tartalmaz. A szilveszteri mulatságokon sztárfellépők mellett népszerűek a tombolák, a kicsiket is megmozgató vagy éppen lekötő, családos, szórakoztató programok, valamint éjfélkor a tűzijáték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?