Az Európai Parlament megszavazta, így ismét blokkolják a magyar pénzeket

Orbán Viktor k

399 igen, 117 nem szavazattal ment át az Európai Parlamenten a Magyarországi jogállam helyzetéről szóló állásfoglalás, amelyet a hetes cikk szerinti eljárás folytatásaként fogadtak el. Az állásfoglalás egyébként kötelező erővel nem bír, csak politikai jelentősége van.

Egyébként arról ír, hogy riasztó a magyarországi helyzet, bár bizonyos területeken van javulás, máshol pedig rosszabb a helyzet. Ezeket fel is sorolja.

Az igazságügyi reform ellenére ezen a területen súlyosak a hiányosságok. Politikailag beavatkoznak az ügyészek munkájába és nyomást gyakorolnak a bírói tanács tagjaira. Ez azért fontos, mert a reform teljesítése után szabadította fel a bizottság Magyarország számára a fejlesztési pénzek nagy részét, az Európai Parlament pedig pert indított, mert szerintük ez a felszabadítás nem volt megfelelő.

A szuverenitási törvényt elítéli az állásfoglalás, és üdvözli az emiatt indított kötelezettségszegési eljárást.

Kétségeket fogalmaz meg, hogy képes lesz-e Magyarország a soros elnökség teljesítésére, és beleköt a tanácsban sűrűn látott magyar vétókba.

Arra kérik a bizottságot, találjanak megoldást, hogy a végfelhasználókhoz eljussanak az uniós források, akár a magyar kormányt megkerülve.

Három módosítót nyújtottak be a szöveghez, amelyeket mind elfogadtak. Egyet a baloldali képviselőcsoport egyik tagja, a másik kettőt Donáth Anna, a Momentum képviselője. Ezek arra kérik a bizottságot, hogy újra blokkolják a kohéziós pénzek kifizetését Varga Judit hangfelvétele miatt, valamint hogy az Európai Bíróság azonnali hatállyal függessze fel a szuverenitási törvényt. Emellett arra kérik a bizottságot, tegyen többet, hogy a magyar kormány csatlakozzon az Európai ügyészséghez.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?