A fogadóirodák szerint ő lehet Mourinho utódja

mourinho
London |

A fogadóirodák szerint Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője a legesélyesebb José Mourinho kedden megüresedett helyére a Manchester United labdarúgócsapatánál.

A 46 esztendős argentin tréner érkezése háromszoros pénzt érne. Pochettino hosszú ideje "célpont" a Vörös Ördögöknél, hiszen a támadófutballt részesíti előnyben, s bátran vet be fiatal játékosokat, márpedig a Manchesternek mindkét területen akadtak hiányosságai Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta. Pochettino májusban 2023-ig hosszabbította meg a szerződését londoni állomáshelyén, így a manchesterieknek vélhetően mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk a megszerzéséhez.

"Nem az én dolgom, hogy mi történik más kluboknál. A figyelmem középpontjában az áll, hogy a legjobbamat nyújtva készítsem fel a Tottenhamet" - reagált az esélylatolgatásokra Pochettino, ugyanakkor egyértelműen nem cáfolta a felröppent hírt, bár azt mondta: a futball világában sok a pletyka. Egyúttal jókívánságait küldte Mourinhónak, akivel jó viszonyban vannak:

"Ő egy jó barát, a távozása szomorú hír." - fogalmazott.

Pochettinót követi az esélyesek sorában Zinédine Zidane, a jelenleg csapat nélküli francia szakvezető nyári távozásáig sorozatban háromszor vezette Bajnokok Ligája-diadalra a Real Madridot. A fogadók a befektetett összegük ötszörösét kapják meg, amennyiben a szintén 46 éves Zidane lesz a vezér az Old Traffordon.

A United kedden délelőtt közölte, hogy megköszönte a 2016 májusában kinevezett Mourinho munkáját, és hamarosan kijelöli utódját, aki megbízott edzőként ül le az idény végéig a kispadra. A Sky Sports értesülése szerint a továbbiakban az eddigi másodedző, a májusban visszavonult Michael Carrick irányítja majd a csapatot, az ő véglegesítése 11-szeres pénzt fizetne.

Az AS Monaco korábbi edzője, a portugál Leonardo Jardim tízszeres, a Chelsea-t nyárig irányító olasz Antonio Conte 13-szoros, míg az Arsenal korábbi legendás trénere, a francia Arsene Wenger 21-szeres összeget érne.

Egyes fogadóirodáknál viszont az eddig 13-szoros pénzt érő Laurent Blanc már megelőzte Pochettinót. A játékosként világ- és Európa-bajnok francia védő 2001-től 2003-as visszavonulásáig a Vörös Ördögöknél szerepelt.

Az MU 17 forduló után 26 ponttal a hatodik helyen áll a Premier League-ben, ez az elmúlt 28 idény legrosszabb bajnoki rajtja a klubnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?