Idén egy kassai diák kapta a matematikai tehetségdíjat

matematika
Komárom/Kassa |

Vištan Laura, a kassai Márai gimnázium volt diákja vehette át a tehetségdíjat az idei Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozón. A rendezvényen az anyaországi, valamint a határon túli magyar matematikatanárok és tehetséges diákok találkoztak.

A rendezvény ötletgazdája Oláh György posztumusz Magyar Örökség Díjjal kitüntetett matematikatanár volt. Tóth Mónika, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola pedagógusa lapunknak elmondta, az idei találkozón több mint 80 vendég vett részt Szlovákia és Magyarország számos településéről. „A kassai Márai gimnázium idén is képviseltette magát Gablyasz Dániel, Papán Attila, Kukoricás Dávid, Faber Soma Benedek és Oltman Tamás és tanáraik, Kekeňák Szilvia és Miko István személyében. A máraisok gárdáját az iskola két volt diákja, Vištan Laura és Kekeňák Tamás, a Pavol Jozef Šafárik Egyetem Természettudományi Karának matematika és informatika szakos hallgatója is erősítette” – nyilatkozta lapunknak Tóth Mónika. Hozzátette, külön öröm volt számukra, hogy a kassaiak alkották a legnépesebb felvidéki csapatot. A találkozón átadták az Oláh György Magyar Matematikai Tehetség Díjat, melyet olyan ifjú matematikusnak ítélnek oda, aki elsősorban a nemzetközi matematikaversenyen és egyéb matematikaversenyeken kimagasló eredményt ért el. „A díjat iskolánk volt diákja, Vištan Laura vehette át. Sok szeretettel gratulálunk neki és volt tanárának, Kekeňák Szilviának” – zárta Tóth Mónika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?