Emeletes vonatok járhatnának a Pozsony–Komárom szakaszon

Pozsony/Komárom |

Emeletes szerelvények beiktatásával enyhítené a túlzsúfoltságot a közlekedésügyi tárca a Pozsony és Komárom között közlekedő vonatokon.

Teli vagonok, rendszeres késések, gyakori műszaki hibák – a RegioJet utasai egyre elégedetlenebbek a közlekedési magánvállalat szolgáltatásaival, de az elviselhetetlen közlekedési dugókkal szemben még mindig a sárga vonatok jelentik az egyetlen alternatívát. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter már tárgyalt a probléma megoldásáról a RegioJet közlekedési magánvállalat vezetésével és az érintett községek polgármestereivel. Az elmúlt öt évben megduplázódott az utasok száma az egyvágányos vonalon, a szerelvények nehezen bírják el a megnövekedett utasszámot. A RegioJet korábban közölte, hogy a pálya adottságai miatt nehéz tovább bővíteni a kapacitást. Érsek felszólította a közlekedési magánvállalatot, heteken belül vázolja fel, hogyan oldaná meg a reggeli csúcsforgalomra jellemző túlzsúfoltságot. „Az emberek naponta panaszkodnak amiatt, hogy elviselhetetlen a helyzet a vonaton. Találkozót kezdeményeztem, hogy kiderítsük, mit tehetünk azért, hogy az ingázók kényelmesebben és kulturáltabban utazhassanak. Megkértem a vállalatot, sürgősen vizsgálják meg az emeletes szerelvények beiktatásának lehetőségét, amelyek több utast szállíthatnának” – nyilatkozta a miniszter, és hozzátette, bízik abban, hogy mindenki elégedett lesz a megoldással. A minisztérium emellett más, gyorsan és olcsón kivitelezhető megoldásokon is dolgozik, amelyekkel átjárhatóbbá tennék a vonalat, amelyen így több vonat közlekedhetne. „Több műszaki megoldásról beszélünk, például olyan szakaszok építéséről, ahol keresztezhetik vagy megelőzhetik egymást a vonatok, vagy aluljárók kialakításáról, amelyekkel csökkenthetnénk késéseket” – fogalmazott Karolína Ducká, a közlekedésügyi tárca szóvivője. Hozzátette, olyan megoldást keresnek, amely hosszú távon előmozdíthatja a Pozsony és Komárom közötti második sínpár építését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?