A füleki várnak idén rekordmennyiségű látogatója volt

füleki vár

Nagyjából 31 000 ember látogatta meg az idei turistaszezonban a losonci járási füleki várat, ami így a legsikeresebb szezon lett a vár történelmében. A TASR-t Viktória Tittonová, a Füleki Vármúzeum (HMF) igazgatója tájékoztatta, aki azt is elmondta, hogy mintegy 3000 turistával több látogatott el idén hozzájuk.

„A legtöbben a várnapokra és a Múzeumok és galériák éjszakájára látogattak el, ezek a programok a legnagyobb akcióink. Az is érdekes, hogy növekedett a hazai látogatók száma. Az elmúlt évekig ugyanis a látogatók 60 százaléka külföldi, főleg magyarországi volt, a többi pedig hazai. Ebben az évben azonban már csak az összes látogató 55 százaléka volt magyarországi, a hazaiak aránya pedig 45 százalékra nőtt“ – fejtette ki Tittonová.

Elmondása szerint az idei enyhe ősznek köszönhetően októberben és novemberben is viszonylag sok látogató volt. A turistaszezont a füleki vár hivatalosan november 15-én zárta le.

A füleki vár idei újdonsága a Fülek 1938-1945 nevű kiállítás volt, amelyet a második világháború idején búvóhelyként használt várdombon rendeztek be. A kiállítás a város és lakóinak háború alatti sorsát mutatja be. Szintén újdonság az új kapu, amely a vár területére nyílik.

Jelenleg is folyik a vár alatti rész felújítása, amelyet a város végez mint a műemlék tulajdonosa az Interreg határon átnyúló program keretén belül. Az önkormányzat a program segítségével mintegy egymillió eurót kapott, amit többek között arra fognak használni, hogy befedjék az egyik bástyát, kialakítsanak egy új parkolóhelyet, és információs pontot hozzanak létre, amely az egykori erődítmény eddig kihasználatlan, háromszáz éves bástyájában kap helyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?