Közeledik a XXIII. Füleki Várjátékok

fülekvár
Fülek |

Szeptember első szombatján (szeptember 2.) a füleki vár területe megelevenedik és huszonharmadik alkalommal rendezik meg a hagyományos Füleki Várjátékokat. Idén a rendezvény keretein belül reneszánsz és barokk korabeli táncokat és ruhákat is bemutatnak.

A várjátékok napja nem csak történelmi hangulatot teremt, hanem betekintést nyújt a látogatóknak a mindennapi életből, a kultúrából és a hagyományokból azon időkből, amikor a füleki vár fontos katonai és stratégiai funkciót töltött be. A várrom egyike azon nyolc műemléknek, amelyek megkapták az Arany gombostű díjat. Az elismerést a felhasználók értékelései alapján a Google ítélt oda. A díjat Valéria Budaiová, a füleki vármúzeum megbízott igazgatója vette át. Úgy fogalmazott, meglepetés volt ez a kitüntetés, hiszen Besztercebánya megyében sok vár található.

Ez megerősít bennünket abban, hogy bár kevés munkatárssal, de jól végezzük a munkánkat. Fiatal kollektívánk arra törekszik, hogy a vár és a város történelmét ne csak az érdekes kiállításokkal, hanem a folyamatos innovációk útján is megismertessük a látogatókkal” – mondta Valéria Budaiová.

Az Arany gombostű díjat első alkalommal ítélték oda Szlovákiában a várak kategóriájában. A Füleki vár első írásos említése 1242-ből származik. A 16. században a török fenyegetés miatt reneszánsz erőddé építették át. A 17. század végén leégett, 2008 óta a Füleki Vármúzeum igazgatása alatt működik.

A XXIII. Füleki Várjátékok hagyományos kísérőrendezvényei mellett, mint például a történelmi katonai tábor és az interaktív gyerekprogramok, az érdeklődők figyelemmel kísérhetnek egy gólyalábas előadást, betekinthetnek a boszorkányvadászok és a solymászok életébe, illetve megismerkedhetnek a régi magyar kutyafajtákkal. Barokk és reneszánsz kori ruhák és fegyverek bemutatójára is sor kerül, párviadalokkal és divatbemutatóval. Csepűrágók, komédiások és barokk zenei koncertek színesítik az alkalmat. A vármúzeum három kiállítása is megtekinthető lesz. A Bebek-toronyban a füleki vár évszázadai, a megkövült élet emlékei Fülek környékén és a Petőfi 200 - “Lássa kedves öcsém…” várja a látogatókat. A mesterségek Füleken a középkorban és a korai újkorban című tárlatnak a Borház ad otthon. A Fülek 1938-1945 bemutatóterme a II. világháborús légoltalmi bunker a füleki várhegyben.

(tasr)

Csepűrágók

Csepűrágók

A csepűrágó kifejezést manapság már ritkán használjuk. Olyan személyt foglal magába aki a nyilvánosság előtt sokat szerepel és szemfényvesztő, hatásvadászó eszközökkel igyekszik sikert elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?