Kiska egykori iskolájában tartott előadást

Andrej Kiska
Poprád |

Andrej Kiska köztársasági elnök pénteken előadást tartott a poprádi Kukučín utcai Gimnáziumban, amelynek egykor maga is a diákja volt. „Az előadás a This is 21 – Készülj fel a 21. századra program keretén belül folyt“ – tájékoztatott Zuzana Schaleková, a Pontis Alapítvány PR-menedzsere.

 

A program a Pontis Alapítvány és Az innovációs gazdasággal foglalkozó szövetség (SAPIE) közreműködésével jött létre. Az államfő elmesélte a diákoknak a köztársasági elnöki székig vezető útját, amely egyáltalán nem volt egyenes. „Motiválni szerettük volna a fiatalokat, hogy folyamatosan dolgozzanak magukon és használják ki a bennük rejlő lehetőségeket“ – magyarázta Schaleková.

 

Az előadás előtt Kiska találkozott Vladimír Lajčákkal, az iskola igazgatójával, akivel az oktatásügy állapotáról beszélgetett. Ezután tartott előadást a gimnázium több száz diákjának, akiknek főleg a karrierjéről mesélt és arról, hogy a siker egyáltalán nem volt egyértelmű az elején. Villamosmérnökből vállalkozó, majd jótékonykodó emberbarát, végül köztársasági elnök lett. A kudarcairól is beszélt, amelyek segítettek neki bizonyos készségek kifejlesztésében.

„Ne válasszátok mindig a könnyebbik utat, legyenek ambícióitok már most, és dolgozzatok magatokon. Az érdemjegyek mellett fontos az is, hogy mivel foglalkoztok az iskolán kívül“ – tanácsolta a gyerekeknek Kiska. Azt is hozzátette, hogy minden sikeres ember mögött sok kudarc áll, és a „a küzdelem csak akkor ér véget, ha te magad feladod“. A diákok a karrierjén kívül a társadalmi helyzetről és az extrémizmus elleni harcról is kérdezték az elnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?