Tovább nőtt az indonéziai földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma

földrengés indonézia
Jakarta |

A legfrissebb összesítések szerint már több mint 1400 halottja van az indonéziai Celebeszt (Sulawesi) megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak - közölte a helyi katasztrófavédelem szerdán. 

"Ebben a pillanatban a halálos áldozatok száma 1407" - mondta Sutopo Purwo Nugroho, a katasztrófavédelmi szolgálat tisztségviselője egy sajtótájékoztatón.

A hatóságok előreláthatóan péntekig folytatják a kutatást túlélők után, elsősorban Palu városban és környékén, ahol a legsúlyosabbak a károk.

Csaknem 200 ezer embernek van sürgős szüksége segítségre, akik közt rengeteg gyerek is van az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) az értesülései szerint.

A pénteki földrengésben megsemmisült házak számát egyelőre 66 ezerre becsülik.

Több ország, például Kína, Ausztrália és az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét, miután Joko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi támogatást fogadjon el. 

Genfben az OCHA azonban aggasztónak nevezte a mentés lassúságát. "Noha a kormány és a katasztrófavédelmi szervek fáradhatatlanul dolgoznak a mentésen, még mindig nagyon sok feladat áll előttük" - áll továbbá az OCHA keddi hivatalos közleményében. Jens Laerke, a szervezet szóvivője hozzátette, hogy a katasztrófa által leginkább sújtott terület jó része még mindig megközelíthetetlen.

A palui repülőtér kifutópályái egyelőre a mentésben aktívan részt vevő katonai repülőgépeknek vannak fenntartva, azonban előreláthatóan csütörtök reggel a repülőtér újra megnyílik a polgári légi forgalom számára is.

Elemzők szerint a múlt pénteki 7,5-ös erősségű földrengés és az azt követő szökőár veszélybe sodorhatja Widodo elnök jövő évi újraválasztási esélyeit, ha megvádolják azzal, hogy a kormánya nem kezeli elég hatékonyan a helyzetet.

Az elnök szerdán másodszor látogatott Paluba, és türelemre intette a lakosságot, illetve tagadta a fosztogatásokról szóló híreket. Megerősítette továbbá, hogy hatalmas erőfeszítéseket tesznek a lakosság nehéz helyzetének enyhítése érdekében.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. Legutóbb augusztusban pusztítottak sorozatos földrengések az indonéz Lombok és Sumbawa szigeteken, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?