VIDEÓ: Közlekedési káosz a havazás miatt Nyugat-Szlovákiában

havazás

Reggel óta folyamatosan bevetésen vannak a tűzoltók Nagyszombat megyében, de a fővárosban sem jobb a helyzet.

Nagyszombat megye tűzoltói szerda reggel óta 11 bevetésen vettek részt. Súlyosabb sérülés szerencsére nem történt, de számos autó az árokban végezte.

Baleset történt Nagymegyernél, Nagyszombat mellett és Gázlós (Brodské) mellett is.

Szelincs (Zelenč) mellett két autó ütközött össze, Vágvörösvárnál (Červeník) egy autó hajtott le az útról.

Galánta mellett egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze, Súrnál pedig három autó ütközött.

 

Kapcsolódó cikkünk

Pozsony: több mint fél órát késnek a városi buszok

A pozsonyi tömegközlekedés (MHD) járatai a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt legalább 30 perces késéssel közlekednek – tájékoztat róla a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) honlapja.

A Védcölöp út (Palisády), valamint Kramáre térségében található emelkedőkön a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt továbbra sem közlekednek a trolibuszok, Koliba térségében már újra járnak – olvasható az internetes oldalon.

A DPB alkalmazottai készenlétben vannak, dolgoznak a megállók, pályák, és fordulók tisztításán. "A helyzet megoldásán közösen dolgozunk a pozsonyi magisztrátus téli karbantartási diszpécserszolgálatával" – tájékoztatott Adriana Volfová, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) szóvivője.

Zuzana Onufer, Pozsony főváros szóvivőjének elmondása szerint a főváros útkarbantartói kora reggel óta tisztítják és szórják az utakat .

Az elővárosi buszjáratok menetrend szerint, nagyobb fennakadások nélkül közlekednek – tájékoztatott Eva Vozárová, a Slovak Lines szóvivője.
 

A pozsonyi repülőtéren eddig még szintén nem okozott komolyabb fennakadásokat a havazás. „A repülőgépek menetrend szerint szállnak fel és le. A repülőtér dolgozói készenlétben állnak, folyamatosan tisztítják a kifutópályákat” – mondta el Veronika Ševčíková, a repülőtér szóvivője.

Óvatosságra inti az autóvezetőket és a gyalogosokat a pozsonyi rendőrség

A sofőröket arra kérik, hogy lassabban hajtsanak és tartsák be a szükséges féktávolságot. Havas úton hosszabb a féktávolság, és probléma lehet úgy megállni, hogy elkerüljük a koccanást – figyelmeztetett Veronika Slamková, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője. A rossz látási viszonyokra tekintettel a gyalogosoknak fényvisszaverő elemek viselése ajánlott.

A rendőrség a közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy a főváros több pontján történt baleset, melyek jelentősen lassítják és bonyolítják a közlekedést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?