Értékes dokumentumokat fenyeget veszély Macedóniában

dokumentumok
Belgrád |

Értékes történelmi dokumentumok semmisülhetnek meg Macedóniában, a nemzeti levéltár új épülete ugyanis folyamatosan beázik, ezért az ott őrzött emlékeket veszély fenyegeti - közölte értesülését a balkáni oknyomozó újságírói hálózat, a BIRN szerdán.

A nemzeti levéltár épületét 2014-ben adták át, kiépítésére 42 millió eurót (13 milliárd forint)fordítottak. Az akkori kormány a Szkopje 2014 elnevezésű projekt keretében átalakította az egész fővárost, szobrot állítottak Winston Churchill brit miniszterelnöknek, George Washington és Abraham Lincoln amerikai elnöknek, de a Szkopje közelében született I. Jusztiniánusz bizánci császárnak és Teréz anyának is.

A teljesen felújított főtér középpontjában pedig a makedón hódítónak, Nagy Sándornak emeltek gigantikus szobrot, ám nemcsak  a hadvezérnek, de az édesanyjának és édesapjának, II. Philipposznak is van emlékműve a Vardar folyó partján. Emellett a központ épületeit is hellén és makedón stílusban újították fel, a régészeti múzeum neoklasszicista külsőt kapott, a külügyminisztériumnak pedig templomszerű oszlopokat emeltek.


Az összesen több mint 400 millió eurós projekt során költöztették új, közös, neoklasszicista épületbe a régészeti múzeumot, a nemzeti levéltárat és az alkotmánybíróságot.


Néhány évvel az épület átadása után azonban már látszik, hogy az építészek korántsem voltak olyan ügyesek, mint ógörög elődeik, az építmény beázik, és a legfelső két emeleten található archívum egyes részei már jelentős károkat szenvedtek. 


A BIRN beszámolója szerint minden esőzés újabb feladatokat ró a levéltárban dolgozókra, ugyanis folyamatosan kell figyelniük, hol ázik be a mennyezet, hogy vödrökkel fogják fel, majd felmossák a behulló esőt.


A május óta kormányzó balközép macedón vezetés tavaly novemberben jelentette be, hogy leállítja a Szkopje 2014 projektet, az ugyanis túl sok pénzbe kerül és a Görögországgal fennálló vitás kérdések megoldását is nehezíti, mivel Görögország szerint a mai macedónok nem az ókori makedónok leszármazottai, hanem egy délszláv népcsoport tagjai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?