Elhanyagoljuk egészségünket

Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint a prevenció olyan tevékenység, amely a veszélyhelyzetek kialakulásának vagy a már kialakult betegség továbbfejlődésének, súlyosbodásának megelőzésére irányul.

Az egészségvédelem feladatainak meghatározásakor az egészségfogalom és egészségérték mai jelentéséből kell kiindulnunk. Az egészség ugyanis nemcsak a testi, lelki, szociális jólét állapota, hanem olyan dinamikus folyamat, amely egyensúlyra törekszik a test, a lélek és a környezet között. Ezért ideális egészség nem is létezhet, hiszen egy folyamatosan változó világhoz kell alkalmazkodási lehetőségeket megtalálni, képességeket kifejleszteni, célokat megvalósítani.

Az ember egészségi állapotának fokozott ellenőrzését nevezzük egészségmegőrzésnek. Az egészségvédelem célja az egyén megnyerése egészségének megtartására, fejlesztésére, a betegségmentes életévek kiterjesztésére. Ennyi az elmélet. A gyakorlat más képet mutat. Kórosat.

– A biztosítottak alkotmányos joga, hogy orvosuk kétévenként ellenőrizze egészségi állapotukat. Nem szabad(na) erről lemondani senkinek, ugyanis a korai diagnosztika gyakran életmentő lehet. Ennek ellenére a hazai helyzet elkeserítő, biztosítottaink 75 százaléka kerüli a prevenciós ellenőrzéseket. Holott az Általános Egészségbiztosító két éve téríti ügyfeleinek a vizsgálatokat, az általános orvosokat, a gyermek- és nőgyógyászokat viszont nem a fejpénz keretében díjazzuk, hanem külön – ismertette a szomorú valóságot dr. František Valášek igazgató. Noha a gyér érdeklődést az orvosok a lakosság közönyével magyarázzák, elsősorban ők azok, akiknek szorgalmazniuk kellene a prevenciót. – Ha az ügyfél írásos meghívót kapna, feltehetőleg megjelenne orvosánál. A gyógyászok a magas postaköltséggel magyarázzák a meghívók küldésének elmulasztását, valamit azzal, hogy erre nem kötelezi őket a Gyógyászati Rendtartás, sőt, a körülbelül 100 koronás juttatást is megalázóan alacsonynak tartják – véli az igazgató. Az egészségbiztosító téríti a megelőző vizsgálatokat, az orvos nem kérheti a húsz koronát sem.

A biztosító elemzése szerint a járóbeteg-rendelést végző orvosok kimutatták, hogy például a 15 éven felüliek egyötöde túlsúlyos. Mivel a későbbiekben valószínűsíthető náluk a szív- és érbetegségek kialakulása, fontos volna egészségi állapotuk rendszeres megfigyelése. A vizsgálaton résztvevők jelentős hányada dohányzik, egészségtelenül étkezik, stresszben él, keveset mozog, mégis tévesen hiszi, elkerülhető a civilizációs betegségek kialakulása. Sokan nem sejtik, hogy a rejtett rizikófaktorok – magas vagy alacsony vérnyomás, magas koleszterinszint – is veszélyeztetik testi épségüket.

A kiskorúak esetében jobb a helyzet, a gyermekorvosok a megelőző vizsgálatokat rendszeresen végzik. Kimutatható, hogy a vizsgált személyek 21 százalékánál rendellenesség észlelhető, súlyos megbetegedést 12 százalékuknál diagnosztizáltak. Mivel időben „csípték el” a kezdődő kórokat, megnőtt a gyermekek gyógyulási esélye. A biztosítók szakértői szerint a kiskorú egészségi állapotáért a szülő felel. Kötelessége együttműködni az orvossal, betartani tanácsait és utasításait, sőt, egészséges és biztonságos otthon kialakítására is törekednie kell. Köztudott, hogy a gyermekek egészségi állapotára károsan hat, ha a kismama nem ügyel a megfelelő táplálkozásra, ha cigarettázik, vagy füstös környezetben él, ha nem mozog eleget és ha legalább hat hónapig nem szoptatja a csecsemőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?