Kétmillió darab csempészett cigarettát találtak a napraforgódara között

CSEMPÉSZCIGI
Tiszacsernyő |

Napraforgódara közé rejtett, csaknem kétmillió darab csempészett cigarettát foglaltak le a vámosok a Tőketerebesi járásbeli Tiszacsernyőn egy Ukrajna felől érkező tehervonatban. A vám és az adó megkerülése miatti kár mintegy 300 ezer euróra tehető.

A szállítólevél szerint a vonatban vasércet és napraforgóőrleményt szállítottak egy kelet-szlovákiai átvevőnek.  

Az egyik vagonban összesen 30 ún. bigbaget, óriás műanyag zsákot találtak a vámosok, ebből húszban szám szerint 1 999 380 darab, különböző márkájú cigarettát szállítottak a napraforgódara közé rejtve. A cigarettakartonokat fekete műanyag fóliába csomagolták. Az ukrán bélyegzővel ellátott, 80 mm-es cigaretták 20-as csomagolásban voltak. A bigbagek több mint egy tonnát nyomtak, kipakolásuk és átvizsgálásuk több mint hat órát vett igénybe. 

Az üggyel a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatala foglalkozik. Eljárást indítottak az árucímkézésre vonatkozó állami előírások megsértése miatt, egyelőre ismeretlen elkövetők ellen, amely miatt háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?