A NAKA a Kuciak-gyilkosság elkövetésével gyanúsított személyeket vett őrizetbe Gútán

gúta kuciak razzia

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség csütörtök reggel erőszakos bűncselekmény elkövetésével vádolt személyeket vett őrizetbe. A TASR információi szerint az akció összefügg Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával.

18:30

A razzia befejeződött.

18:00

Sz. Tamás gyanúsítottat elvitték Gútáról.

Bugár Béla szerint "hagyni kell a nyomozókat dolgozni, és nem szabad kételkedni a munkájukban. "

17:45

VIDEÓ: Több rendőrautó elhagyta a helyszínt.

17:30

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya cáfolta, hogy a gyanúsítottak kézre kerítéséhez a kettős gyilkossággal összefüggésben egy amerikai műhold felvételei is hozzásegíthették volna a hatóságokat. Az eredeti információt a Respekt című cseh hetilap közölte a honlapján.

A respekt.cz információi szerint a műhold véletlenül tartózkodott a gyilkosság elkövetése idején éppen a tett helyszíne felett. „A személyek és az autók mozgásának elemzése segített kézre keríteni a gyanúsítottakat” – olvasható a portálon.

16:00

Az egyik gyanúsítottat (feltételezhetően Sz. Tamást) bilincsbe verve ültették be egy fehér furgonba. A férfi fején kapucni volt.

Miroslav M., akit szintén őrizetbe vettek, az Aktuality.sk értesülései szerint korábban a fegyveres erőknél szolgált, évek óta nem dolgozik hivatásos katonaként. Ezt a védelmi minisztérium szóvivője is megerősítette.

15:30

A gútai ház elé vontatóautó érkezett, a rendőrség bizonyítékokat (többek között egy számítógépet) foglal le.

14:45

A bíróságnak legkésőbb hétfőig kell dönteni a nyolc őrizetbe vett személy vizsgálati fogságba helyezéséről.

A rendőrségnek és a felügyelő ügyésznek 48 órája van arra, hogy indítványozza az előzetes letartóztatást. Mivel ebben az esetben szándékos, kettős emberölés különösen súlyos bűncselekményéről van szó, az indítvány benyújtásától kezdve a vizsgálóbírónak 72 órája lesz arra, hogy döntsön a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról.

Ha a döntés ellen fellebbezni fog a felügyelő ügyész, vagy az esetleges gyanúsítottak, a Legfelsőbb Bíróság fog határozni. Ezt több igazságügyi forrás is megerősítette

A Smer felszólította az "önjelölt szakikat", hogy hagyják a rendőrséget dolgozni.

 

 

14:30

A TV JOJ információi alapján az egyik őrizetbe vett személy neve megegyezik a gútai körzeti rendőrkapitányság volt igazgatójának nevével. Hogy ugyanarról a személyről van-e szó, azt egyelőre a rendőrség nem erősítette meg.

14:11

Richard Sulík (SaS) azt nyilatkozta, hogy ők nem nyomozók és detektívek, és nem is akarnak annak tűnni. De lehetséges, hogy a Kuciak-gyilkosság nyomozásában előrelépés történt, viszont ettől még senki nem hisz a rendőségnek, mivel Robert Fico és Robert Kaliňák a saját embereiket ültették fontos pozíciókba. "A kormány még soha nem volt ennyire közel a maffiához."

Ľubomír Gaľko szerint a koalíció semmit sem tesz azért, hogy a rendőrség és a bíróságok kevésbé legyenek átpolitizáltak.

14:05

Az Aktuality.sk információi szerint a gyanúsítottak még mindig Gútán tartózkodnak, a rendőrségi szalaggal körbevett házban. A razzia helyszínén van továbbá Sz. Tamás anyja, lánytestvére és a sógora is.

13:10

Az Aktuality szerint még mindig sok rendőr tartózkodik Gútán. Az egyik átkutatott házba beengedtek egy idősebb asszonyt - feltehetően az őrizetbe vett férfi édesanyját.

12:50

Nyilatkozott az üggyel kapcsolatban Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány is, aki csak hosszas huzavona után volt hajtandó lemondani a posztjáról a Kuciak-gyilkosságot követő tüntetéssorozat után.

Szerinte a mai események azt bizonyítják, hogy a nyomozás során semmit nem söpörtek a szőnyge alá, hiszen ugyanazok az emberek dolgoznak rajta, mint mikor még ő volt a rendőrség vezetője. (dennikn)

12:03

Sz. Tamás és Miroslav M.  nem az egyedüli gyanúsítottak: K. J., R. M., T. A - őket vette még őrizetbe a rendőrség az Aktuality szerint.

A nevük kezdőbetűjén kívül még semmit nem tudni róluk.

Kapcsolódó cikkünk

11:57

A Denník N szerint a képen középen látható férfi az Sz. Tamás  nevű gyanúsított. A lap szerint a férfi korábban az Európai Biztonsági Akadémia kiképzésén esett át és hajókon szolgált fegyveres őrként. A kép a férfi Facebook-profijáról származik.

 

11.45

A Harcsa utca környékén élők közül többen elmondták, hogy az éjszaka helikopterzúgásra ébredtek. Egyikük beszámolója szerint a kommandósok egy üresen álló ház kerítésén másztak át és a kert felől közelítették meg azt a családi házat, ahol az egyik letartóztatott, Sz. T. a szüleivel él.

„Amikor kimentem az utcára, gázszagot is éreztem, az utca meg tele volt rendőrautókkal”

– mondta egy fiatal hölgy.

Értesülésünk szerint Sz. Tamás korábban rendőr volt, majd a testülettől kilépve őrző-védőként dolgozott hajókon. Jelenleg pedig egy bioboltot működtetett Gútán. A letartóztatottak között van állítólag egyik unokatestvére is. (vkm)

11:40

„A rendőrség eljárása bizonyítja, hogy Szlovákia nem működésképtelen. Hiszem, hogy az igazi elkövetőket kapták el, illetve, hogy a gyilkosság megrendelőire is fény derül.“ – jelentette ki Andrej Danko, a parlament és a koalíciós SNS párt elnöke. (TASR)

11:10

Ugyanabban az időben, mikor a NAKA őrizetbe vette a volt komáromi nyomozót, Sz.Tamást, Gútán egy másik akció is zaljott.

A Pluska információi szerint az Erdő utcában őrizetbe vették Sz. Tamás unokatestvérét, Miroslavot is. 

10:43

A Denník N információi szerint a gyanúsítottak megtalálásában segíthattek azok a műholddal készített felvételek, melyeket az USA adott át Szlovákiának.

Ján Kuciak édesapja azt mondta az Aktuality portálnak, hogy a mai akció nem érte őket meglepetésként:

"Sejtettük, hogy valami készül. Nem tudtuk, hogy pont ma fog megtörténni. Voltak bizonyos jelek."

10:04

Helyszíni tudósítónk szerint Gútán még mindig tart a házkutatás a Harcsa-utcában. Kutyás rendőrök, kommandósok tartózkodnak a helyszínen.

Az éjjel három utcában csaptak le a rendőrök: a Harcsa utcában, Erdő utcában és a Laco Novomeský utcában. Ma délelőtt már csak a Harcsa utca egy része van lezárva.

A helyi lakosok szerint az őrizetbe vett személyek között egy korábbi rendőr is van.

 

9:31

"Az elmúlt hónapok során megközelítőleg 200 tanút hallgatott ki a rendőrség, számos vizsgálatot végzett el. Az üggyel több mint 90 szakember foglalkozik. Bár konkrét információkkal nem rendelkezem, már most egyértelmű, hogy előrelépés történt az ügyben." - mondta Denisa Saková belügyminiszter. (TASR)

9: 24

Zlata Kušnírová, a meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyja így kommentálta az eseményeket:

"Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek"

A nő elmondta, hogy nincsenek közelebbi információi az akcióról és hogy reméli, a valódi tetteseket fogták el. (aktuality)

Daniel Lipšic, a Kuciak családot képviselő ügyvéd, volt politikus szerint a nyomozók között komoly tapasztalattal rendelkező személyek vannak, és az egész munkát a Speciális Ügyészség két magasan képzett ügyésze vezeti. Lipšic úgy látja, annak ellenére, hogy a bűnüldöző szervek irányában nagyon alacsony a bizalom, bízni kell a csapatban. A közvélemény óriási nyomásának is köszönhetően ma már senki sem engedheti meg magának, hogy befolyásolja a nyomozást. 

Jelenleg a házkutatások zajlanak. A rendőrség későbbre ígért konkrét információkat.

A Dennik N információi szerint nyolc embert vettek őrizetbe. Köztük van a gyilkosság elkövetője is. A többiek a végrehajtásban segítettek.

A napilap szerint a rendőrségi akcióra Dél-Szlovákiában, Gútán került sor. Az Aktuality.sk fotokat is közölt az akcióról.

Peter Pellegrini reggeli Facebook bejegyzésében szintén informált a hajnali rendőrségi razzia kapcsán. A kormányfő örömmel fogadta, hogy több személyt elfogtak, és egyben arról írt, hogy a gyilkosság kivizsgálása kormányának egyik prioritása.

Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát február 21-én gyilkolták meg Nagymácsédon.

(TASR, dennikn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?