Párbajra hívta ki Navalnijt az orosz Nemzeti Gárda parancsnoka

Alekszej Navalnij
Moszkva |

Rágalmazással vádolta meg, és elégtételt követelve párbajra hívta ki Alekszej Navalnij ellenzéki politikust Viktor Zolotov hadseregtábornok, az orosz Nemzeti Gárda parancsnoka a YouTube videomegosztó csatornán kedden megjelent üzenetében.

Zolotovot az késztette erre a megnyivánulásra, hogy Navalnij az általa irányított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány oknyomozásaira hivatkozva korrupcióval vádolta meg az általa irányított fegyveres testületet és őt magát is. Az ellenzéki vlogger azt állította, hogy a Nemzeti Gárda messze a piaci ár felett szerzi be élelmezését - a beszállítók között megnevezett egy szerinte Dmitrij Medvegyev miniszterelnök vagy pedig közvetlen környezetének egyik tagja által birtokolt krími céget - és hogy a parancsnok családjának 663 millió rubeles vagyona van (egy rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.

"Egyszerűen párbajra hívom ki önt, a ringbe vagy a tatamira, vagy akárhová, és ígérem, hogy néhány perc alatt jó szaftos (klopfolt) szeletet csinálok magából"

- mondta a 64 esztendős Zolotov, aki a tiszti becsület megsértésével indokolta a kihívást.

A 42 éves Navalnij jelenleg nem tud válaszolni, mert augusztus 25. óta 30 napos "adminisztratív letartóztatásban" van a nyilvános politikai megmozdulások megszervezésére vonatkozó előírások megsértése miatt.

Zolotov hétperces monológjában elismerte, hogy a gárdánál lehetnek visszaélések, de visszautasította a vádat, hogy azoknak részese lenne, és felhívta a figyelmet arra, hogy a testületnél a korrupció ellen az elhárítás, a katonai ügyészség, a számvevőszék és a belső biztonsági szolgálat küzd a korrupcióval. Elismerte, hogy nem szegény ember, de elmondta, hogy egyebek között üzletember is volt.

A gárdaparancsnok megnyilvánulása nemcsak önmagában, hanem azért is szokatlan, mert az orosz felső vezetés kerülni szokta, hogy a nyilvánosság előtt kiejtse Navalnij nevét. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy a tábornok - aki egyébként korábban 13 éven át Vlagyimir Putyin testőre is volt - nem az elnök tudtával cselekedett. 

Visszautasította azt a feltevést, hogy Zolotov fizikailag megfenyegette volna. Peszkov "arcátlan hazugságnak" nevezte Navalnij vádjait, kijelentve, hogy különleges estekben a befeketítés ellen "minden eszközzel szabad harcolni".

Zolotov egyébként amerikai kémcsőben előállított készítményhez hasonlította, bohócnak és bábnak nevezte Navalnijt. Mint mondta, az ellenzéki azt a "feladatot kapta", hogy mindent bemocskoljon, és destabilizálja a belpolitikai helyzetet.

Múlt vasárnap egyébként Navalnij követői mintegy 80 városban tiltakoztak a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. Több megmozdulást a Nemzeti Gárda egységei oszlattak fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?