Pozsonyi bemutatót tart a Szivek

Ifjú Szivek

Az Ifjú Szivek Táncszínház legújabb egész estés előadása ​nemzeti táncainkat, a verbunkot és a csárdást dolgozza fel az együttestől már megszokott, egyedi felfogásban. A “​Határon túli nemzeti tánc” című előadást eddig Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban, de Gombaszögön és Zselízen is alló vastapssal fogadta a közönség. A pozsonyi, ünnepélyes bemutatóra szeptember 8-án, a Hviezdoslav Városi Színházban kerül sor

A peremvidékek verbunkos hagyományait feldolgozó előadás eddig 32 alkalommal került bemutatásra. “A júniusi shanghai-i turnénk óta ez a fővárosi bemutató az első nagyobb projektünk. Jó, hogy végre Pozsonyban is játszhatjuk a Határon túli nemzeti táncot, hiszen a verbunkos hagyományok közép-európai elterjedésében, sőt kialakulásában Pozsonynak is kiemelkedő szerepe volt” – mondta Varsányi László, az táncszínház főigazgatója. A pozsonyi országgyűlés 1715-ben meghozott rendelete törvényerőre emelte a bécsi udvarral közös hadsereg felállítását. Ennek, majd a Verbung Kommandók tevékenységének köszönhetően terjedt el és épült be fokozatosan a verbunk egységes kulturális értékként a hagyományos falusi tánc- és zenekultúrába egész Közép-Európában.

Az előadásban több mint 15 tájegység táncai láthatók Dél-Morvaországtól Csallóközön át Erdély legkeletibb csücskéig, és közel 80 olyan dallam hangzik el, amely közvetlenül kötődik a verbunkos zenei műfajához. “A darab sikere talán abban is rejlik, hogy a közönség által jól ismert népdalok, műdalok, vagy akár operett részletek hangzanak el. Fontos, tudnunk, hogy a verbunkos mint zenei műfaj nagyban meghatározta Közép-Európa zenei fejlődését az elmúlt 200 évben, a falusi cigányzenészek muzsikájától kezdve egészen Berlioz, Liszt, Erkel vagy Kodály alkotói tevékenységéig” – nyilatkozta Hégli Dusan, az előadás rendezője és koreográfusa.

A Határon túli nemzeti tánc szeptember 8-i, pozsonyi bemutatójára jegyek elővételben a Ticketportal weboldalán és jegyirodáiban kaphatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?