Érsek: Utazzanak busszal, biciklivel

rendőr közlekedés
Pozsony |

Az iskolaév kezdetével a közlekedési káosz is kezdetét vette a fővárosban. Az, amire az illetékesek figyelmeztettek, tegnap valóra is vált, a Pozsonyba vezető utakon több kilométeres kocsisorok alakultak ki. A helyzet a következő hetekben tovább romlik, fokozatosan kezdetét veszik a nagy közlekedési projektek.

A tegnap reggeli csúcsforgalom idején Somorja irányából közel egyórás dugóban várakoztak a sofőrök, Szenc felől több mint félórás volt a várakozás. A helyzetet tovább nehezítette, hogy az egyik legforgalmasabb kereszteződésen, a Nagyszombati vámon reggeltől nem működtek a szemaforok.

A tervezett közlekedési projektek, főleg az D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út pozsonyi szakaszának építése miatt módosítani kellett a buszok menetrendjét is. Az új menetrend ugyan hivatalosan augusztus 19-én lépett hatályba, sokan viszont csak tegnap reggel szembesültek a változásokkal, amikor hiába vártak a megszokott buszjáratra.

Bár már néhány hete próbálunk utánajárni annak, pontosan milyen forgalomkorlátozásokra kell felkészülniük a fővárosba utazóknak, mindeddig egyetlen konkrét információt sem sikerült megtudnunk. „Még nem sikerült mindenről megegyezni az illetékes hivatalokkal és városrészekkel, ezért talán olyat mondanék, ami végeredményben nem lenne igaz. A dátumokról és útlezárásokról majd valamikor szeptemberben tartunk külön sajtótájékoztatót” – válaszolta augusztus végén kérdésünkre Zdeněk Krejčí, a D4/R7 projektjének közlekedésért felelős menedzsere. A tényállás azóta sem változott, a kivitelező nem árulta el, mikorra összesíti a forgalomkorlátozásokat és ismerteti az építkezés ütemtervét, a rendőrségnek sincsenek pontosabb információi.

Kapcsolódó cikkünk

Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter szerint az embereknek a számos forgalomkorlátozás miatt fontolóra kellene venniük az alternatív közlekedési lehetőségeket is. A tárcavezető tegnap a Facebook közösségi portálon beindította a #másképpmegyek (#ideminak) elnevezésű projektet, melynek keretében megosztozik a szolgálati autójával azokkal, akik reggel a fővárosba utaznak munkába. „A pozsonyi közlekedés várhatóan egyre nehezebbé válik majd a környéken zajló építkezések miatt, ezért arra kérnék mindenkit, hogy aki teheti, az válassza az autóbuszt, a vonatot, esetleg a biciklit. Ha valaki mégis autóval indul a munkahelyére, az vigye magával a szomszédját, vagy az ismerőseit, így minél kevesebb olyan autó lesz az utakon, amelyben csak egy ember utazik. Én magam is példát szeretnék mutatni, ezért én is fogok busszal és vonattal utazni” – üzent a közlekedésügyi miniszter.

A kezdeményezésben bárki részt vehet, mindössze egy képet kell megosztania a közösségi oldalán, a bejegyzésben pedig meg kell jelölnie a közelekedésügyi minisztériumot, valamint feltüntetni a program nevét. A résztvevők közül néhányat kisorsolnak, akik lehetőséget kapnak arra, hogy Érsekkel együtt utazzanak el a munkahelyükre. (mti, nar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?