Gyurcsány már nem lenne miniszterelnök

Budapest |

<p>Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszava szerdai számában megjelent interjúban beszélt erről.</p>

"Sokszor elmondtam, hogy a remélt győzelem esetén sem kívánok kormányon működni, nem kívánom nehezíteni a jövendő demokratikus kormány miniszterelnökének a dolgát" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hangsúlyozva, hogy meglátása szerint a Demokratikus Koalíciónak növekvő politikai befolyása van.

Beszélt arról is: a DK-ban egyre erősebb az az álláspont, amely nem akar közös listát az MSZP-vel, és ezt már többször jelezték a szocialista pártnak is. Hozzátette, hogy nem ismer egyetlen demokratikus ellenzéki pártot sem, amely az MSZP-vel közös listán szeretne indulni.

Gyurcsány Ferenc elmondta: programjuk összefoglaló üzenete az, hogy összehozzák Magyarországot. Megfogalmazása szerint ez arról szól, hogy "annak, aki kormányozni akar, muszáj megbecsülnie Magyarország elég vékony, de létező középosztálybeli teljesítményét is, a polgárosodás eredményét is".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?