Tűzszünet Damaszkusztól keletre

Damaszkusz |

<p>Szombattól hatályba lépő tűzszünetet jelentett be a szíriai hadsereg a Damaszkusztól keletre fekvő és az ellenzékiek fellegvárának számító Kelet-Gúta térségében - közölte a SANA állami hírügynökség a szíriai vezérkarra hivatkozva.</p>

A Damaszkusz keleti és északkeleti külvárosait magába foglaló Kelet-Gúta térsége az immáron hatodik évébe lépett polgárháborúban már régóta ellenzéki fegyveres csoportok ellenőrzése alatt áll.

Az állami televízió közlése szerint a harci tevékenységek felfüggesztése helyi idő szerint déltől lépett életbe Kelet-Gúta több kerületében. A damaszkuszi rezsim ugyanakkor közölte: a tűzszünet megsértésére megfelelő választ adnak.

A térség legbefolyásosabb fegyveres csoportja, az iszlamista Dzsejs al-Iszlam is bejelentette készségét a fegyvernyugvás megtartására. A szélsőségesek tartják ellenőrzésük alatt Dúma települését a szíriai fővárostól 12 kilométerre északkeletre, a stratégiai jelentőségű Damaszkusz-Homsz autópálya mellett.

A térségben tevékenykedő Failak ar-Rahmán nevű felkelőcsoport azzal üdvözölte a fegyvernyugvást, hogy szerinte ez lehet az első lépés a szíriai válság megoldásában. Vaiel Olván, a lázadók szóvivője a Twitteren elmondta: ehhez a kormányerőknek is tiszteletben kell majd tartaniuk a tűzszünetet.

Az orosz védelmi tárca a nap folyamán közölte: aláírták a kelet-gútai deeszkalációs övezet működési rendjéről szóló megállapodást az orosz hadsereg és a szíriai ellenzék képviselőinek a Kairóban egyiptomi közvetítés mellett zajló tárgyalásai eredményeképpen. A minisztérium szerint az egyezség tartalmazza a civilek védelmét szolgáló biztonsági övezet határainak kijelölését, a tűzszünetet felügyelő erők felhatalmazását és telepítésük helyét, a polgári lakosságnak szánt humanitárius segély eljuttatásának útvonalait, valamint biztosítja a civilek szabad mozgását is.

Négy biztonsági övezet létrehozásáról írtak alá memorandumot május elején Asztanában a törékeny szíriai fegyvernyugvás betartása felett őrködő államok. Ezeket az övezeteket Idlíb tartományban, a Homsz városától északra eső térségben, Kelet-Gútában, és az ország déli felében alakítanák ki, de a megállapodások részleteit, az övezetek határait és az ellenőrzési mechanizmust még nem tudták meghatározni minden esetben. Július elején ugyanakkor tűzszünet lépett életbe a déli Deraa, a délnyugati Kuneitra, valamint a délkeleti Szuveida tartományokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?