Javulhat a kisiskolák finanszírozása

Pozsony |

<p>Előnyösebb lehet a kisiskolák finanszírozása, a parlament tegnap elfogadta az iskolák finanszírozásáról szóló jogszabályt. A norma számokat nem tartalmaz, az iskoláknak jutó támogatást a hozzá kapcsolódó kormányhatározat mondja majd ki.</p>

Jövő januártól magasabb fejpénzre számíthatnak a nemzetiségi iskolák, a kis létszámú iskolák pedig még ezen felül is magasabb kiegészítést kaphatnak. Emellett a magyar iskolák diákjainak is jár majd utazási támogatás.

„Eddig csak lehetőség volt, hogy vegyék figyelembe az iskola nagyságát, a diákok létszámát az állami normatíva meghatározásánál, ez a törvény életbe lépése után kötelező lesz – magyarázta lapunknak a törvény előnyét Vörös Péter (Híd) parlamenti képviselő. – A másik előny, hogy azoknak a magyar gyerekeknek, akiknek a falujában nincs magyar iskola, helyben nem járhat magyar iskolába, az új jogszabály alapján az állam kompenzálja, fedezi az utazási költségeiket. Anyagiak miatt nem kell szlovák iskolát választaniuk.”

Kormányrendelet

Az oktatási intézmények részletes finanszírozási szabályait az őszre elkészülő kormányrendelet tartalmazza majd. A nemzetiségi iskolák – így a magyar iskolák is – jelenleg az általános normatíva 108%-át kapják. „Azt szeretnénk elérni, hogy a nemzetiségi iskolák számára a normatíva 113 százalékra emelkedjen” – mondta Vörös.

A finanszírozási törvénnyel jól járnak majd a kislétszámú iskolák is. Jelenleg 250 főtől 150 főig emelkedik a fejpénz, majd ez megáll, vagyis egy 75-ös létszámú alapiskola is ugyanannyi pénzt kap egy diákra számítva, mint a 150-es létszámú. Vörös azt szeretné elérni, hogy a kompenzációs szorzó egészen 50-es létszámig emelkedjen.

Hátrányos helyzet

A jogszabály módosítja a hátrányos helyzetű tanulók besorolásának módját is. A módosítás szerint a hátrányos környezetből származó gyerekeket automatikusan speciális nevelési igényű gyerekekként tartják majd nyilván, nem kell pszichológiai szakvéleményt kérniük, ennek megfelelően jár majd az iskolának a pedagógiai asszisztens. A jogszabály alapján több pénzt kapnak majd az iskolák az inkluzív oktatáshoz szükséges háttércsapat, vagyis speciális pedagógusok, logopédusok és pszichológusok alkalmazására. (lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?