Drágulnak a tejtermékek

Pozsony |

<p>A szlovákiai gazdák az áldatlan tejpiaci helyzet miatt kénytelenek fokozatosan felszámolni a szarvasmarha-állományaikat, emiatt egyre kevesebb nyers tehéntej kerül a piacra, ami az árakon is meglátszik. A drágulás egész Európára jellemző.</p>

vissza a tejtermelés. A Szlovák Tejszövetség szerint ennek a hatása már az árakon is meglátszik. A gazdáknak ugyanakkor továbbra sincs miért dicsekedniük, hiszen a termelési költségeik folyamatosan nőnek, miközben a felvásárlási árak még mindig rendkívül alacsonyak.

„Elkerülhetetlen a tej és tejtermékek drágulása” – állítja Stanis-lav Voskár, a Szlovák Tejszövetség elnöke. Szerinte eddig a vaj és a tejszín esetében tapasztalták a legnagyobb áremelkedést. Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy az Európai Unió készletei szinten teljesen kimerültek. Például a mintegy 1500 tonnányi vajtartalék elenyésző mennyiségnek számít az 500 millió lakosú uniós csoportosulásban. Egy évvel korábban ez még csaknem 100 ezer tonna volt. Az elmúlt hetekben az Európai Unió összes tagállamában nőtt a tej és a tejtermékek ára. A vaj felvásárlási ára az EU-ban csak májusban 12 százalékkal emelkedett, és az egy évvel korábbihoz képest 80 százalékkal kerül többe. Drágultak azonban a tejporok és a sajtok is. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?