A kőolaj ára csaknem 4,5 százalékkal nőtt, majd mérséklődött az emelkedés

Barátság kőolajvezeték

Megugrott a kőolaj ára és emelkedni kezdett az arany jegyzése is a nemzetköz piacokon azokra a korai jelentésekre, miszerint Izrael drónokkal támadta volna Iránt péntek hajnalban.

A nyersolaj és a nemesfém árának emelkedése azonban mérséklődött, miután iráni részről azt közölték, hogy az Iszfahán körzetében hallatszott robbanások azzal függnek össze, hogy a légvédelem drónokat semmisített meg. Izrael pedig nem erősítette meg azokat a hajnali hírügynökségi jelentéseket, hogy Izrael mért csapást több iráni célpontra.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára az izraeli-iráni eszkaláció hírére hirtelen emelkedett, csaknem 4,5 százalékkal drágult, hordónként 90,75 dollárra. Röviddel fél nyolc után 1,9 százalékos drágulással, 88,78 dolláron jegyezték az olajfajtát.

Az arany is drágulni kezdett a növekvő feszültségre, ára 1,82 százalékos emelkedéssel, unciánként 2433,3 dolláron állt kora reggel, majd röviddel fél nyolc után a napi nyereség 0,5 százalékra mérséklődött és 2398 dollár körül jegyezték az aranyat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?