A német és az osztrák cégek fizetik a legtöbb adót Szlovákiában

Pozsony |

<p>A 200 legnagyobb szlovákiai társaság által befizetett adó több mint negyedét a német és osztrák tulajdonban levő cégek adják.</p>

A Szlovák-német és Szlovák-osztrák Kereskedelmi és Iparkamara legújabb, 2015-ös adatszerzésen alapuló elemzése szerint a Szlovákiában bejegyzett cégek társasági adó formájában 2015-ben 2,5 milliárd euróval járultak hozzá az államkassza feltöltéséhez. „Ebből nagyjából 400 millió eurót a német, 250 milliót pedig az osztrák tulajdonban levő társaságok fizettek be, ami együttesen a befizetett társasági adó 26 százalékának felel meg. A szlovák tulajdonban levő legnagyobb cégek 420 millió eurót utaltak át társasági adó formájában, ami 17 százalékos részesedésnek számít“ - mondta az elemzést kidolgozó Renáta Blahová, a BMB Leitner adótanácsadó társaság munkatársa. Szerinte a német és osztrák cégek nem csupán a legnagyobb adófizetőknek számítanak, hanem a legnagyobb beruházók is Szlovákiában. A német cégek 2015 végéig 7,5 milliárd eurót fektettek be azországban, 121 ezer embernek biztosítva munkát. Az osztrák társaságok ugyanekkor 5,9 milliárd eurót fektettek be Szlovákiában, csaknem 50 ezer alkalmazottat foglalkoztatva. Blahová szerint a felmérésben arra is kíváncsiak voltak, hogy a német és osztrákberuházók mit tartanak a legnagyobb problémának Szlovákiában. „A cégvezetők leginkább a korrupcióra és a bíróságok katasztrofális működésére panaszkodnak, elégedetlenek azonban a törvényhozás munkájával is, szerintük ugyanis Szlovákiában túl gyakran változnak az adótörvények, így nehéz előre tervezni“ - tette hozzá Blahová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?