Magyar szentmisét közvetít a szlovák tévé mindenszentekkor

Galánta |

<p>Kedden, mindenszentek ünnepén magyar nyelvű szentmisét közvetít a szlovák közszolgálati televízió kettes csatornája a galántai Szent István király-plébániatemplomból.&nbsp;A római katolikus szentmisét fél tizenegytől élő adásban közvetítik.</p>

Utoljára három évvel ezelőtt közvetített élőben magyar nyelvű szentmisét a szlovák tévé, akkor a komáromi templomból. Főcelebráns Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye püspöki helynöke, komáromi esperesplébános, koncelebrál Józsa Attila galántai esperesplébános és Balla Gáspár nagymácsédi plébános. A szentmisén a hatvanéves galántai Kodály Zoltán Daloskör énekel. „Józsa Attila esperes kért fel bennünket a közreműködésre, de máskor is szerepeltünk már a templomban. Az esperes úr pártolja a szakrális zenét és a kórusmuzsikát. Szakértője a műfajnak” – mondta lapunknak Józsa Mónika, a Kodály Zoltán Daloskör karnagya. „A repertoárt és az egész programot közösen állítottuk össze. A kórusműveken kívül lesz egyszólamú gregorián ének, amelyet a hívek is rendszeresen énekelnek a templomban” – tette hozzá a karnagy.

Az ünnepi szentmisén elhangzanak még népénekek és orgonamuzsika is felcsendül. Orgonál Ternóczky István galántai kántor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?