Imanap a papok szexuális áldozataiért

Vatikánváros |

<p>Ferenc pápa a papok által elkövetett szexuális erőszak áldozataival találkozott a Vatikánban. Nemzetközi imanapot vezet be a szexuális visszaélések áldozataiért.</p>

A pápa két olasz nővel találkozott. Egyikük gyermekkorában, a másik apácává szentelése után szenvedett el szexuális erőszakot egy-egy  paptól. A nők átadták a pápának az általuk írt könyvet – számolt be a találkozóról Hans Zollner atya, a kiskorúak védelmének vatikáni bizottsága tagja.  Kidolgozzák az egyházi irányelveket A tizenhat fős, egyházi és laikus tagokból álló bizottság bejelentette, hamarosan saját internetes honlapja lesz, amelyen a  kiskorúak, fiatalkorúak és a  felnőttek védelmében kidolgozott irányelveket közlik. A közlemény kulcsfontosságúnak nevezte az oktatást, vagyis a vatikáni és a helyi egyházmegyék szintjén is végzett felkészítési programokat a szexuális visszaélések megelőzésére és kezelésére. Ezen belül is hangsúlyozta a püspökök erre való felkészítését.   A bizottság nemzetközi imanap bevezetését javasolta, a dátumról Ferenc pápa dönt. A Vatikán azerint az imanap segíthet a szexuális visszaélések áldozatainak és a visszaélésektől megrendült hívők közösségének gyógyulásában, másrészt mutatja az egyház lelkiismeretét. Az áldozat kilépett a testületből A Ferenc pápa által felállított és munkáját 2014 tavaszától végző bizottságot Sean Patrick O'Malley amerikai bíboros vezeti. A bizottság tagja volt a brit Peter Saunders egykori áldozat, aki idén februárban kilépett a testületből, arra hivatkozva, hogy a Vatikán keveset tett a visszaélésekkel szemben. A bizottság ezt követően közleményben hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház tagjainak erkölcsi kötelessége a tudomásukra jutott szexuális visszaélések jelentése a civil hatóságoknak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?