Fia szeme láttára verték agyon az aranyinges indiai milliomost

Újdelhi |

<p>Agyonverték az indiai milliomost, aki azzal hívta fel magára a világ figyelmét, hogy aranyból csináltatott magának inget. A rendőrség közleménye szerint tucatnyian vettek részt csütörtök este Punéban az üzletember elleni támadásban.</p>

A rendőrség szerint pénzügyi vita állhatott a 48 éves Datta Phunge elleni brutális támadás hátterében. A hatóságok legalább négy embert letartóztattak - köztük az áldozat unokaöccsét -, és megkezdték a kihallgatásukat.

A BBC értesülése szerint egy szabadban tartott születésnapi partira hívták meg Phungét és 22 éves fiát Dighibe, ám amikor az üzletember odaért, kirángatták a kocsijából, kövekkel, karókkal és sarlóval támadtak rá. A meghívást az egyik gyanúsított adhatta át. 

A fiú a rendőröknek beszámolt róla, hogy látta, amint az apját ütik-verik, hetet-nyolcat fel is ismert a tettesek közül, az ő kocsijába is benéztek, de nem bántották, hagyták elhajtani. Az nem világos, hogy az üzletembert miért nem kísérték a testőrei - írta a ndtv.com portál a beszámolójában.

A dúsgazdag Phunge három éve csináltatott magának rövid ujjú aranyinget, amely több mint 3 kilogrammot nyomott. A becses darab 12,7 millió rúpiába került: 15 kézműves tizennégyezer 22 karátos aranylemezkéből varrta össze 16 nap alatt. Az ing hat gombja Swarovski-kristályokból készült. 

Az aranying árát 189 ezer dollárra becsültek, ezzel a világ legdrágább ilyen ruhaneműjének számított. Egy évvel később egy másik indiai milliomos, Pankadzs Parakh ennél is nagyobb és drágább - 4 kilós, 214 ezer dollár - inget varratott magának színaranyból. 

A csütörtök este meglincselt Phunge gyakran viselt aranyat a testén, gyűrűket, vastag karpereceket, nyakláncokat. "Néha megkérdezik, hogy miért viselek ennyi aranyat, de hát ez volt az álmom. Mindenki másra törekszik. Vannak az elitben, akik Audit vagy Mercedest és nagy autókat akarnak. Én az aranyat választottam" - mesélte szenvedélyéről 2013-ban a BBC-nek. 

Indiában nagyon kedvelt az arany, az ország a világ legjelentősebb aranyimportőre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?