Csillár zuhant Harabin helyére, be kellett rekeszteni a tárgyalást

Pozsony |

<p>A Štefan Harabin elleni tárgyalást a fegyelmi bíróságon rögtön az elején be kellett rekeszteni, a mennyezetről ugyanis lezuhant az egyik üvegcsillár. A csillár éppen a volt legfelsőbb bíró és ügyvédje karosszékén landolt. Az ülésteremben ekkor Harabin még nem volt jelen, a székek üresek voltak.</p>

A tárgyalást 14 órakor folytatják.  Harabinnak a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökét, Daniela Švecovát becsmérlő kijelentései miatt kellett a fegyelmi bíróság elé állnia. Harabin többek között azt mondta, hogy Švecová "a maga módján szánalmas" és előfordulhat, hogy " a pszichiátrián végzi". A fegyelmi eljárást a Bírói Tanács elnöke,  Jana Bajánková indítványozta, aki büntetésből 30 százalékkal megkurtítaná Harabin három havi fizetését. Bajánková nem jelent meg a mai tárgyaláson, az ügyvédje, Ján Havlát képviseli őt, amit Harabin kifogásolt. Éppen ezt a kérdést vitatta meg a szenátus, amikor a lámpa lezuhant.   Švecovát becsmérlő kijelentéseit Harabin a tárgyalás előtt megismételte. "Igazat mondtam - nyilatkozta az újságíróknak. - Csak nézzék meg, hogy tikkel Švecová asszony szeme. Javasolni fogom a pszichiátriai kivizsgálást, mert tényleg a pszichiátrián végezheti, ha továbbra is a politikusokra fog hallgatni. Máshogy nem végződhet." Harabin szerint Bajánková is a pszichiátriára való, mert szerinte egy független bírósági intézmény elnökeként ő is csak a politikusok utasításait követi. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?