Stabil kormány presztízsveszteségek árán

Pozsony |

<p>Ha Bugár Béla valóban tárgyalásokba bocsátkozik &nbsp;a Smerrel és Robert Ficoval akkor az komoly presztízsveszteséget jelenthet neki és a Hídnak is, állítja Michal Horský politológus.&nbsp;</p>

„Egy közös koalíció a Smerrel óriás presztízsveszteségekkel járhat, ugyanakkor ad némi esélyt arra, hogy stabil kormány jöjjön létre” – kommentálta Michal Horský politológus Bugár Béla azon kijelentést, hogy a Híd kész tárgyalni a Smerrel egy közös kormányról.  Horský emlékeztetett arra, hogy Bugár  korábban azt hangoztatta, hogy az olyan emberekkel, mint Igor Matovič, soha nem lépne kormányra, majd engedett az elnökségnek, és hajlandó volt támogatni egy stabil jobboldali kormányt, a Smer elutasításával."Bugárnak most is 18 fokban változtatni kell az álláspontján, és az elnökség döntése alapján tárgyaljon a koalícióról a Smerrel és az SNS-szel."  Szombaton az SNS elnöke, Andrej Danko bejelentette, hogy ha nem sikerül kormányt alakítaniuk a Smerrel, szakértői kabinet létrejöttét fogják kezdeményezni. Vagyis végleg elutasították a jobboldali kormánykoalícióban való részvételüket. Most pedig a Híd is kihátrált a jobboldali kormánykoalícióból. Ezt Horský így kommentálta:”Richard Sulik által vezetett jobboldali koalíció már az előtt megbukott mielőtt elkezdték volna építeni.” Azt is hozzátette, hogy most már egyáltalán nem lát esélyt egy jobboldali koalícióra.  Célegyenesben: jöhet a harmadik Fico-kormányNem lesz jobboldali koalíció, a Híd a Smerrel akar tárgyalni, az SaS ellenzékbe vonul. Mi történt és miért szombaton?

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?