Újabb vita a nyitvatartásról a pozsonyi Óvárosban

Pozsony |

<p>A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta az ügyészség döntését, törvényellenes egyénileg szabályozni a nyitvatartást.</p>

Este tízkor bezárhatnak az óvárosi vendéglők és bárok. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint törvényellenes egyénileg szabályozni a vendéglők nyitvatartási idejét. 
 Novemberben heves tiltakozást váltott ki a vendéglősök körében az óvárosi önkormányzat rendelete, amellyel a nyitvatartást szabályoznák, illetve megdupláznák a teraszokra kiszabható adót. Korábban egyénileg bírálták el a vendéglők nyitvatartását, ezt az ügyészség megtámadta. Radoslav Števčík, Óváros polgármestere fellebbezett a döntés ellen, de a Legfelsőbb Bíróság megerősítette, hogy az individuális szabályozás nincs összhangban a törvénnyel. „Az Óvárosnak tiszteletben kell tartania a döntést, amely ellen nem fellebbezhetünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden vendéglő este tíz óráig lehet nyitva” – olvasható a városrész honlapján megjelent nyilatkozatban. Novemberben új tervezetet mutattak be, amely szerint zónákra osztanák a városrészt, ez alapján határoznák meg, meddig tarthatnak nyitva a szórakozóhelyek. A rendelet ellen tiltakoztak a vendéglők üzemeltetői. A városrész vezetése fórumot hívott össze a vállalkozók és a lakosok számára. A vitában nem született megegyezés a nyitvatartásról. Az Óvárosban élő lakosok arra panaszkodtak, hogy nem tudnak aludni a zaj miatt. A vállalkozók leszögezték, ha este tízkor be kell zárniuk a szórakozóhelyeket, akkor szellemvárossá változik a központ. Az önkormányzat munkacsoportot hozott létre, hogy a vendéglősökkel és a lakosokkal együtt kompromisszumos megoldást találjanak a problémára. 

A városrész vezetése folytatja a tárgyalásokat, tegnap újra találkoztak az érintettekkel. A polgármester korábban elmondta, a politikai viták elkerülése céljából csak a márciusi parlamenti választások után döntenek a rendetről. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?