Vécépumpatorlasz a városházán

Pécs |

<p>Vécépumpákkal torlaszolta el Pécsett a városháza bejáratának egy részét a baranyai megyeszékhely peremkerületének mintegy nyolcvan lakója csütörtökön, hogy így tiltakozzanak a folyékony hulladék szerintük irreálisan magas elszállítási díja ellen.A vasasi, somogyi és hirdi városrészből érkezett tüntetők több mint hatszáz aláírást tartalmazó petíciót adtak át Gonda Tibor szocialista alpolgármesternek, melyben követelték: a közgyűlés vonja vissza a folyékony hulladék elszállítására vonatkozó és rájuk nézve hátrányos határozatát.</p>

Taar Ildikó, a demonstrációt szervező Vasasért Egyesület alelnöke az MTI-nek elmondta, a képviselő-testület tavaly nyáron döntött arról, hogy a város azon lakói, akik nem csatlakoztak a szennyvízhálózathoz, és továbbra is úgynevezett emésztőkbe engedik szennyvizüket, az elhasznált vízmennyiség negyven százaléka után kötelesek szállítási díjat fizetni még akkor is, ha nem, vagy csak ritkán veszik igénybe a "szippantós autók" szolgáltatását.
A közgyűlés a döntést abból a megfontolásból hozta, hogy az embereket rávegye a hálózathoz való csatlakozásra és megszüntesse a környezetet terhelő emésztők használatát. A tüntetők ugyanakkor a városvezetés tudtára adták, hogy el nem végzett szolgáltatásért nem akarnak fizetni, a magasabb díjak amúgy sem szüntetik meg a környezetszennyezést.
Taar Ildikó arra is felhívta a figyelmet, hogy a város csatornahálózatának teljes kiépítésére irányuló ISPA-program eredeti tervei szerint a peremkerületeken már 2006-ban végezni kellett volna a munkálatokkal, de a kivitelezés még mindig tart. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?