Történelmi csúcson a népességszám

Pozsony |

<p>Történelmi csúcsot ért el a lakosság összlétszáma 2014-ben Szlovákiában - derült ki az ország statisztikai hivatalának aktuális adataiból.</p>

Szlovákiában a statisztikai hivatal (ŠÚSR) adatai szerint a tavalyi év végén 5 millió 421 ezren éltek, ez az ország 1993-ban történt létrejötte óta a legmagasabb szám.

A népességszám növekedéshez a vizsgált időszakban egyaránt hozzájárult a gyermekszületések számának évközi emelkedése és a halálozások számának csökkenése. A tavalyi évben valamivel több mint 55 ezer gyermek született az országban, ami 210-zel haladta meg az egy évvel korábbi adatot, vagyis csupán enyhe mértékű növekedést jelzett. Az elhalálozások csökkenése tekintetében ugyanakkor a számadat érzékelhetőbb csökkenése volt kimutatható, az elhalálozások tavaly 51 ezret némileg meghaladó száma éves szinten több mint hétszázzal csökkent.

"A lakosságszám alakulását befolyásoló tényezők alapjaikban nem változtak, továbbra is a lakosság - még a múlt század hatvanas éveiben kezdődött - elöregedése jelenti a legnagyobb problémát" - nyilatkozott az aktuális statisztika kapcsán Ludmila Benkovičová, a ŠÚSR vezetője. Rámutatott: a lakosság elöregedésének folyamata gyorsul, és az a trend várhatóan tovább folytatódik majd a következő néhány évben is.

A tavalyi adatok szerint a Szlovákiában élők átlagéletkora a férfiak esetében 39,9 év a nőknél pedig 41,4 év volt. Ugyanakkor az ország népességének nagyobb hányadát - 51,3 százalékát - nők tették ki.

A vizsgált időszakban némileg emelkedett a házasságkötések száma, s ezzel egy időben csökkent a válásoké. Tavaly Szlovákiában mintegy 26 ezer 700 új házasságot kötöttek - mintegy 1200-al többet az egy évvel korábbinál -, ugyanakkor tíz és fél ezer válást jegyeztek, ami 4 százalékos csökkenést jelentett a tavalyelőttihez képest.

A migrációs adatokat tekintve az ország nettó befogadó volt tavaly, több mint 3 ezer 600-an költöztek el, ám csaknem 5 és fél ezren költöztek be az országba. A bevándorlók közül a tavalyi évben a férfiak voltak többségben (58 százaléknyian), míg az emigránsok csoportjának nagyobb hányada (60 százalékuk) nő volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?