Kozmikus kannibalizmust figyeltek meg a csillagászok

Garching |

<p>Kozmikus kannibalizmus nyomait figyelték meg csillagászok: a Szűz csillagképben lévő M87-es óriásgalaxis az elmúlt évmilliárdokban teljesen bekebelezett egy kisebb galaxist.</p>

Bár ez a folyamat nem annyira ritka az univerzumban, nagyon nehezen követhető - közölte az Európai Déli Obszervatórium (ESO) München közelében lévő központja.    Az ötvenmillió fényévnyi távolságra lévő M87 (Messier 87) ellipszis formájú óriásgalaxis, amelynek tömege több mint ötszöröse a Tejútrendszerének. A szakértők abból indulnak ki, hogy az ilyen méretű gigantikus galaxisok úgy növekednek, hogy kisebb galaxisokat kebeleznek be.    Nagyon nehéz ugyanakkor bizonyítékot találni erre.     "Hasonlóképpen a vízhez, melyet egy pohárból a tóba öntenek és gyorsan elkeveredik a tó vizével, az elnyelt galaxis csillagai is gyorsan elkeverednek a bekebelező óriásgalaxis nagyon hasonló csillagaival anélkül, hogy bármilyen nyomot hagynának maguk után" - fejtette ki közleményében az ESO.    Alessia Longobardi, a Földön kívüli fizikával foglalkozó Max Planck Intézet munkatársa és kollégái az Astronomy & Astrophysics Letters című szaklapban mutatták be eredményeiket csütörtökön.    Megfigyeléseik során a csillagászok a távoli óriásgalaxis öregedő csillagainak gázburkára koncentráltak. Ezek a burkok, az úgynevezett planetáris ködök egy bizonyos zöld tónusban fényesen világítanak, így könnyen megkülönböztethetőek a többmilliárd másik csillagtól. Háromszáz ilyen öregedő csillag mozgásának elemzése révén találtak a kutatók összetartozó csillagcsoportokat és így a galaxisok összeolvadására utaló jeleket.     "Szemtanúi vagyunk egy egyedülálló, egyáltalán nem annyira régen történt összeolvadásnak, amely során egy közepes méretű galaxis beleszáguldott a Massier 87 centrumába" - fejtette ki Ortwin Gerhard, a tanulmány társszerzője. Ennek a közepes galaxisnak a csillagai akkora régióban szóródtak aztán szét, amely százszor nagyobb, mint a galaxis eredeti mérete.    Longobardi szerint az elemzés arra is rávilágított, hogy az olyan óriásgalaxisok, mint az M87 sem fejlődtek ki még teljesen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?