Munkanélküli apának megoldás lehet gyesen maradni

Pozsony |

<p>A munkatörvénykönyv és a szociális biztosításról szóló norma értelmében az anyának és az apának egyaránt, csaknem ugyanolyan feltételek mellett áll jogában törődnie újszülött gyermekével.</p>

A munkaadó az apa számára is gyermekgondozási szabadságot biztosíthat – akár a gyermek megszületése pillanatától addig, ameddig kéri, ám maximum a gyermek 3. életévéig. Eközben az anya is lehet anyasági, majd gyermekgondozási szabadságon. A gyakorlatban azonban – anyagi okokból – ritkán szokott előfordulni, hogy 3 évig mindkét szülő otthon maradjon főállásban gyereket nevelni. Az anyasági támogatást a fizetés alapján számolják ki (a napi kivetési alap 65 %-a).

Fix áron

Ezzel szemben a gyest törvény határozza meg, jelenleg 203,20 euró, és csak az egyik szülőnek folyósítják, vagyis ha mindketten otthon maradnak, a család összbevétele jelentősen csökken. Amikor azt mérlegelik, az anya helyett esetleg ne az apa kérjen-e inkább anyasági és gyermekgondozási szabadságot a munkaadójától, legtöbbször a család anyagi helyzete a legfontosabb szempont, azaz mikor járnak jobban: ha az anya vagy az apa dolgozik?

„A szükség kényszert szül. Szlovákia egyes régióiban óriási a munkanélküliség, esetenként csak a nő tud elhelyezkedni. Ilyen helyzetben logikus és a család megélhetése szempontjából jobb, ha az apa megy gyermekgondozási szabadságra. Ha a férfi hosszabb ideje munkanélküli, segélyre sem számíthat, akkor legalább gyest kaphat, a feleség pedig dolgozik” – mondta lapunknak Zuzana Kusá szociológus.

„Diszkriminált” apukák

A szlovák jogrend elméletileg lehetővé teszi azt is, hogy az apa „anyasági” szabadságra menjen, ez esetben azonban ezt a munkahelyi hiányzást az első naptól gyermekgondozási szabadságnak hívják. „Munkatörvénykönyvünk az apák esetében nem ismeri az anyasági szabadság fogalmát, ezért a munkaadó nem hagyhatja jóvá az apa számára még abban az esetben sem, ha a Szociális Biztosító az anyasági támogatást az apának folyósítja” – hívta fel a figyelmet a Szociális Biztosító (SP).

A szociális biztosításról szóló törvény értelmében ugyanis – az anyán kívül – a terhességi-gyermekágyi segélyt megkaphatja az a személy is, aki az anyasági szabadság 22. hetétől (kb. a gyermekágyas időszak befejeződése után) valamilyen okból átvállalta a gyermek gondozását. Eszerint „anyasági” szabadságra mehet a gyermek apja, ha az édesanya meghalt, vagy az egészségi állapota nem teszi lehetővé a gyermekről való gondoskodást, vagy a szülők ilyen megállapodást kötöttek.

Szülés után hat héttel

Az apa leghamarabb a szülés után hat héttel igényelheti az anyasági támogatás kifizetését. „Az anyának általában 34, az apának csak 28 hétig folyósítható, egyedülálló apa esetében ez meghosszabbodhat 31 hétre. Egyszerre azonban a két szülő nem részesülhet a támogatásban” – magyarázta lapunknak Peter Višváder, az SP szóvivője.

Ha az édesanya meghalt, az apa felesége is vállalhatja a baba gondozását, és kaphat anyasági támogatást. Intézni ugyanúgy kell, mint az anyák számára, vagyis a munkaadó kitölti, majd postázza a megfelelő nyomtatványt az SP-be. „Amennyiben az apának folyósítják az anyasági támogatást, ez alatt az idő alatt az anyához hasonlóan kizárt járulékfizetési kötelessége van, vagyis a biztosítása nem szűnik meg, de járulékot nem fizet. Ha az apa utána gyesen lesz, azt is ugyanúgy kell intézni, mint az anyák számára” – részletezte az SP. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?