Fontos befizetési kötelezettségre figyelmeztet a Szociális Biztosító – Önt is érinti a változás?

szocialis biztosito k

Erről mindenképpen tudnia kell!

Az önálló tevékenységet folytatóknak (SZČO) és az önkéntesen biztosítottaknak (DPO) február 8-ig be kell fizetniük a januárra vonatkozó társadalombiztosítási járulékokat, melyek összege változott. A módosítás több mint 187 ezer embert érint – tájékoztatott a Szociális Biztosító szóvivője, Martin Kontúr.

A biztosítási díjak új összege idén január 1-jétől 187 326 olyan személyt érint, akiknek változik a minimális adóalapja. További 203 önálló tevékenységet folytatónak a maximális értékelési alap változása miatt módosulnak a befizetési kötelezettségei

– tette hozzá.

SZČO-k esetében a havi biztosítási járulék összege 2024 januárjától kezdődően 216,13 euróban van megállapítva. A díj legfeljebb 3025,93 euróra emelkedhet. Ami a DPO-kat illeti, náluk 229,17 euró a befizetendő tétel.

A biztosítási díj megváltozott összegéről szóló tájékoztatást a Szociális Biztosító levélben, illetve elektronikus úton küldte el az érintetteknek.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?