Gombos kezd az osztrákok ellen

<p>Gombos Norbert is bekerült a négytagú szlovák Davis-kupa-csapatba, ráadásul ő kezdi meg az Ausztria elleni találkozót az I. csoport Euro-afrikai zónájának 2. fordulójában.</p>

Gombos ellenfele az osztrákok feltörekvő tehetsége, a húszéves Dominic Thiem lesz a nyitómeccsen ma délután 14 órától a pozsonyi NTC-ben.

Miloslav Mečíř, a szlovák Davis-kupa-csapat kapitánya megkeverte a kártyáit a mai mérkőzés előtt. Kimaradt az együttesből a szlovákok legmagasabban jegyzett játékosa, a világranglistán 80. Martin Kližan, aki csak kedd este ért haza Amerikából (a baranquille-i tornán döntős volt), és még nem sikerült teljesen átállnia – az időeltolódás és a másféle borítás is gondot okozhat neki, hiszen Kolumbiában salakon játszott, Pozsonyban viszont keménypályán rendezik a meccset.

A szlovákok első számú játékosa Lukáš Lacko lett, kettes számúként pedig Gombos Norbert kap lehetőséget, aki először szerepel a Davis-kupában. A 23 éves, nádszegi származású teniszező a 20. játékos, aki pályára lép a szlovák Davis-kupa-csapatban.

A sorsolás úgy hozta, hogy ma éppen ő kezdi meg az osztrákok elleni találkozót, ellenfele a vendégek első számú játékosa, a világranglista 79. helyezettje, Dominic Thiem lesz. „Tavaly háromszor játszottunk egymás ellen, kétszer én nyertem, egyszer Dominic. Akkor még máshol álltunk a világranglistán, én a 250., Dominic a 150. hely körül, azóta mindketten előreléptünk. Mindhárom meccset salakon rendezték, de én a keményborításon is ugyanolyan jól érzem magam. Mindent bele fogok adni. Nincs mit veszítenem” – mondta a világranglistán 164. helyen jegyzett Gombos, akit az egész családja, barátnője, baráti köre biztatni fog a lelátón. „Mindig néztem a tévében a Davis-kupa-meccseket, és arról álmodtam, hogy egyszer én is tagja lehetek a csapatnak” – tette hozzá Gombos, aki szerdán este tudta meg, hogy játszani fog. Korábban, a lettek elleni januári találkozó előtt csak edzőpartnerként, ötödik játékosként vett részt a Davis-kupa-csapat felkészülésében.

A második mai meccsen Lukáš Lacko Andreas Haider-Maurer ellen lép pályára. Mečíř a párosra Lackót és Michal Mertiňákot nevezte, de előfordulhat, hogy végül más kettőst küld pályára szombaton. Vasárnapra szinte garantált a csere – Kližan addigra pont megfelelő formába lendül, és tudása, tapasztalata kulcsfontosságú lehet az utolsó napon.

A tegnapi sorsoláson mindenki egyetértett abban, hogy Mečíř mára a lehető legerősebb összeállítást nevezte. „Gombos egész héten nagyon jó formában volt, ismeri is Thiemet, le is győzte már. Lacko nem akart Thiem ellen kezdeni, Haider-Maurer ellen viszont bízik magában. Kližan pedig pihenhet és akklimatizálódhat” – foglalta össze a nevezés összeállításánál figyelembe vett szempontokat Mečíř.

Még a sokszor kritikus Kližan is nyugodtan fogadta, hogy kimaradt a csapatból: „Nem lennék Miloš helyében, mert nehéz döntést kellett hoznia, de szerintem megtalálta a legjobb megoldást. Kicsit persze sajnálom, hogy pénteken csak a lelátóról nézhetem a meccseket, de tudom, hogy Gombi szívvel-lélekkel fog játszani.”



 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?