Gyér érdeklődés a csallóközieknél

<p>Miután a Szlovák Labdarúgó-szövetség 2009-ben aláírásával hozzájárult ahhoz, hogy tiszteletben tartja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által meghatározott Európai Edzőképzési rendszer alapelveit, regionális szinten is előtérbe került a szakemberképzés színvonalának javítása. És egyre időszerűbb téma. Vajon mi újság e téren a Dunaszerdahelyi járásban?</p>

„Az átképzések és továbbképzések arra szolgálnak, hogy növeljük a járás csapatainál tevékenykedő edzők rangját és képzettségét. Tavaly Grasroots C néven edzői tanfolyamot indítottunk, december 22-én harmincegyen szereztek C licencet. 2014 elején pedig átképzésre invitáljuk azokat az edzőket, akik edzői oklevelének érvényessége már lejárt – nyilatkozta lapunknak a csallóközieknél február 7-re és 9-re tervezett átképzésről Szerencsés Lajos, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség titkára. – Kivételt képeznek azok a szakemberek, akiknek a C licencnél rangosabb edzői képesítésük van, valamint azok, akik 2012-ben és 2013- ban szerezték azt meg. Ők számításaink szerint hatvanan vannak, mivel azonban járásunkban 220 edzőt tartunk nyilván, ezért számukra kötelezővé tettük az átképzést. Egyébként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a galántai és a komáromi szomszédainkkal ellentétben mi megtarthatjuk a tanfolyamot, mert megkaptuk az oktatásügyi minisztérium akkreditációját.” A tisztségviselőt is meglepte az edzők passzivitása, a rekvalifikáció iránti gyér érdeklődés. „Talán még a téli álmukat alusszák az érintettek, eddig csupán tízen jelentkeztek. A tisztánlátás érdekében nyomatékosítom: aki nem vesz részt az átképzésen, az a versenykiírás értelmében tavasszal nem tevékenykedhet edzőként a futballszövetségünk hatáskörébe tartozó csapatoknál, az utánpótlás- korosztályt is beleértve. Az átképzés iránt érdeklődők személyesen, de telefonon is jelezhetik részvételüket, de SMS-t, vagy e-mailt is elfogadunk. Továbbra is várjuk a jelentkezőket az edzői képesítést megújító átképzésre, melynek gyakorlati részében instruktorként a szlovák nemzeti tizenegy volt szövetségi kapitánya, Michal Hipp tart bemutatót” – tájékoztatott a részletekről Szerencsés Lajos.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?