Az iskolák államosítása téma lesz a koalícióban

Bugár Béla
Pozsony |

A kormánykoalíciót is kész beáldozni Bugár Béla, ha koalíciós partnerei ragaszkodnának az iskolák államosításához. A Híd elnöke személyesen akar egyeztetni a kérdésről. Az államosítást a szlovák pedagóguskamara is ellenzi.

A koalíciós partnerek még nem egyeztettek Robert Fico kormányfő iskolaállamosítási ötletéről – ez derült ki Bugár Béla, a Híd elnökének szavaiból, aki meglehetősen élesen reagált Fico javaslatára. „Ha a koalíciós partnerek komolyan gondolják az iskolák államosítását, akkor új koalíciós partnert kell keresniük” – jelentette ki Bugár a közrádió magyar adásában.

Robert Fico a napokban a Hospodárske noviny gazdasági napilap vitafórumán vetette fel, hogy a középiskolákat ismét közvetlenül az oktatási minisztérium hatáskörébe kellene vonni. A kormányfő azzal indokolta javaslatát, hogy néhány tanulmányi programon való képzésnek szerinte nincs értelme. Fico ötletét Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter sem utasította el csípőből. Ő ugyanis a regionális iskolahálózat államosításának gondolatát is mérlegelné. Lubyová szerint az alapiskolák államosítását a Tanuló Szlovákia névre keresztelt közoktatási reform is tartalmazza, s ebben a szellemben folynak az egyeztetések. A kormány képviselőinek ötletbörzéje mögött azonban a magyar szakemberek egyhangúan az iskolahálózat racionalizációját vélik felfedezni.

Bugár Béla elmondta azt is, hogy a kora ősszel kiegészített koalíciós szerződés alapján a koalíciós partnereknek az új javaslataikat előbb a koalíción belül kell vázolniuk. Erre azonban eddig még nem került sor. Robert Fico a napokban tért vissza a tengerentúlról. Bugár Béla nem kereste őt telefonon ez ügyben, de rövidesen személyesen fog tárgyalni erről a kérdésről partnereivel.

A racionalizáció számos magyar, de jelentős számú, információink szerint mintegy 500 szlovák tanítási nyelvű iskolát is érintene. Bár a szlovák fél nem zárkózik el az észszerű racionalizáció gondolata elől, az államosítás ötletét ők is kategorikusan elutasítják.

A Szlovák Pedagóguskamara (SKU) ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy Robert Fico kormányai a 2012-2016-os időszak között egyetlen olyan rendszerszintű dokumentumot sem hagytak jóvá, melyek ezzel a problémakörrel foglalkoznának. „A kormány még azt a dokumentumot sem fogadta el, melyet az oktatási minisztériuma dolgozott ki a hazai oktatásügy állapotáról. Ez az oktatásügy hatékony működésére és fejlesztésére is tartalmaz rendszerszintű intézkedéseket” – emlékeztetett Vladimír Crmoman, a kamara tagja.

Crmoman szerint Robert Fico vaktában lövöldöz, és ötleteléseikor nem a jelenlegi helyzetből vagy átfogó elemzésekből indul ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?