Premier League - Az Old Traffordon az Európa Liga-döntős Chelsea -

London |

<p>&nbsp;</p><div>A Bajnokok Ligája-indulás jogáért harcoló, friss Európa Liga-döntős Chelsea a már bajnok &nbsp;Manchester United otthonában szerepel az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 36. fordulójában.</div><div>&nbsp;</div>

 

A házigazdák számára presztízs értékű lesz a vasárnapi összecsapás, ugyanis a mostani szezonban a Ligakupától és az FA Kupától is a nyugat-londoniak búcsúztatták őket, így az MU-t fűti a visszavágás vágya. A Chelsea alig több mint 30 nap alatt 12. tétmérkőzését vívja majd.    Miután az első és a második hely, valamint a kiesés sorsa nagyjából eldőlt, a BL-indulást jelentő harmadik és negyedik pozícióért zajló csata lett a legérdekesebb a bajnoki hajrában. A Chelsea-n kívül az Arsenal, a Tottenham Hotspur és az Everton hajt még ezekre a helyekre - a jelenleg harmadik Arsenal és a hatodik Everton egy meccsel többet játszott riválisainál, akik szerdán éppen egymással csapnak majd össze a Stamford Bridge-en.    A Spurs szombaton a Southamptont fogadja (az észak-londoniak legjobbja, Gareth Bale 2007-ben éppen ettől a csapattól igazolt a fővárosba), míg az Ágyúsok néhány órával később az élvonaltól már biztosan búcsúzó Queens Park Rangers otthonában lépnek pályára.     Az Evertonra városi rangadó vár az FC Liverpool ellen, s ha továbbra is harcban akar maradni a negyedik helyért, akkor 14 év után először győznie kell a rivális otthonában, az Anfield Roadon.    A sérült Gera Zoltánt nélkülöző West Bromwich Albion az FA Kupa-döntős, de a PL-ben kiesés ellen küzdő Wigant látja vendégül a hétvégi fordulóban.        Premier League, 36. forduló:    szombat:    --------Fulham-Reading 16.00  Norwich City-Aston Villa 16.00  Swansea City-Manchester City 16.00  Tottenham Hotspur-Southampton 16.00  West Bromwich Albion-Wigan Athletic 16.00  West Ham United-Newcastle United 16.00 Queens Park Rangers-Arsenal 18.30    vasárnap:    ---------FC Liverpool-Everton 14.30 Manchester United-Chelsea 17.00    hétfő:    ------  Sunderland-Stoke City 21.00      Az állás: 1. Manchester United      35   79-36   85 - már bajnok 2. Manchester City        34   61-31   71 3. Chelsea                34   68-35   65 4. Arsenal                35   66-36   64 5. Tottenham Hotspur      34   60-43   62 6. Everton                35   52-38   59 7. FC Liverpool           35   67-42   54 8. West Bromwich Albion   34   46-44   48 9. Swansea City           34   43-44   4210. West Ham United        35   41-49   4211. Fulham                 35   44-53   4012. Stoke City             35   31-41   4013. Southampton            35   47-57   3914. Norwich City           35   33-54   3815. Sunderland             35   39-51   3716. Aston Villa            35   42-64   3717. Newcastle United       35   43-66   3718. Wigan Athletic         34   39-62   3219. Queens Park Rangers    35   29-56   25 - már kiesett20. Reading                35   37-65   25 - már kiesett
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?