Az amerikai szenátus nem vizsgálódik tovább A bin Laden-hajsza című filmről

Washington |

<p><span style="font-size: 12px;">Rövid idővel azután, hogy A bin Laden-hajsza című film egy fontos kategóriában sem nyert Oscar-díjat, az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága lezárta azzal kapcsolatos vizsgálódását, amelynek tárgya az Oszama bin Laden kiiktatásáról szóló film alkotói és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) közötti kapcsolat volt.</span></p><div>&nbsp;</div>

A bizottság újabb információkat szerzett be a CIA-től, és nem tesz további lépéseket - közölte a Reuters hírügynökséggel egy névtelenséget kérő kongresszusi forrás.

A film amerikai forgalmazója, a Sony Pictures Entertainment még nem reagált a hírre. Sokan úgy vélték, Kathryn Bigelow alkotásának Oscar-esélyeit nagyban rontották a washingtoni politikai támadások. A bin Laden-hajsza eleinte nagy sikereket ért el, több díjat is nyert, az Oscar-gálára azonban kifulladt, kritikus hangok meg is jegyezték: a film jobban érdekelte a politikát, mint az amerikai filmakadémiát.   
A szenátusi bizottság azt követően kezdett foglalkozni a drámával, hogy a testület elnöke, a demokrata párti Dianne Feinsten felháborodásának adott hangot azon jelenetek miatt, amelyekben az alkotók azt sugallták, kínzás révén minden esetben sikerült a CIA foglyainál áttörést elérni, és ez végül elvezette az al-Kaida terrorhálózat első számú emberéhez a hírszerző ügynökséget.   
Decemberben, A bin Laden-hajsza egyesült államokbeli bemutatója előtt Feinstein párttársával, Carl Levinnel, a szenátus fegyveres erők bizottságának elnökével, illetve John McCain republikánus szenátorral, volt elnökjelölttel együtt elítélte a film általuk különösen "erősnek" tartott jeleneteit, amelyekben CIA-ügynökök foglyokat kínoznak.   
Az alkotók és a CIA közötti kapcsolatokat ismerő forrás szerint az ügynökség nem mondta a filmeseknek, hogy kényszervallatások vezettek el bin Ladenhez. A CIA sokkal inkább a filmben felvonultatott karakterek megrajzolásában nyújtott segítséget a stábnak.   
A bin Laden-hajsza miatti politikai vihar arra sarkallta Kathryn Bigelow-t, hogy újságcikkben fejtse ki véleményét az ügyről. "Azok, akik a művészetben dolgoznak, tudják, hogy az ábrázolás nem jelent helyeselést. Ha azt jelentené, egy művész se lenne képes embertelen módszereket ábrázolni, egy író se lenne képes írni róluk, és egy filmes se hatolna korunk bonyolult ügyeinek mélyére" - írta.   
A legjobb film Oscar-díjával kitüntetett alkotás, Az Argo-akció Bigelow filmjéhez hasonló támogatást - ha nem nagyobbat - kapott az amerikai kormányzattól - jegyezték meg többen is. Ben Affleck és stábja például forgathatott a CIA központi épületének csarnokában, Langleyben. A bin Laden-hajsza nem járt meg ilyen helyszíneket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?