Német alternatívák: mit jelentene az AfD betiltása?

A Potsdam melletti tóparti szállodában tartott titkos találkozó a hírek szerint a nem etnikai (tehát bevándorló gyökerű) németek tömeges deportálásának lehetőségéről szólt, amennyiben a szélsőjobboldal kerülne hatalomra. A rémisztő látomástól megriadva a politikai spektrum különböző vezetői, közéleti szereplők, értelmiségiek és befolyásos médiaszemélyiségek most azzal érvelnek, hogy a német demokrácia védelme érdekében elengedhetetlen az AfD leállítása.

Az AfD növekvő népszerűsége csak fokozza az érzést, hogy sürgős lépésekre lenne szükség: Németország három keleti államában – a párt fellegvárában – még ebben az évben regionális választást tartanak. Nemrégiben az AfD teljes mellszélességgel kiállt az agrárdotációk tervezett megnyirbálása miatt tiltakozó gazdálkodók mellett, ami már akkor aggodalmat keltett azzal kapcsolatban, hogy a párt politikai haszonszerzésre használja ki a robbanásveszélyes helyzetet.

Ma a német közvélemény közel fele támogatja az AfD betiltását, az elmúlt napokban németek százezrei vettek részt a párt elleni tüntetéseken. Sőt, több mint másfél millióan támogatták azt az online indított petíciót, amely arra szólítja fel a kormányt, hogy fossza meg polgári és politikai jogaitól Björn Höckét, az AfD hírhedt türingiai vezetőjét – ez pedig valóban példátlan kezdeményezés Németország háború utáni történetében.

Ám az ország második legnépszerűbb pártjának törvényen kívül helyezése demokratikusan megkérdőjelezhető, és nem várt – emellett potenciálisan messzemenő – negatív következményekkel járna. Az biztos, hogy a demokratikus rendszer aláásására vagy felszámolására törekvő politikai csoportosulások betiltása viszonylag egyszerű eljárás. Egy párt betiltásáról az Alkotmánybíróság dönt – a szövetségi kormány, a szövetségi parlament vagy a törvényhozás második kamarája, a szövetségi államokat képviselő Bundesrat hivatalos kezdeményezése nyomán. Az Alkotmánybíróság azonban magas küszöböt állított be a politikai kirekesztésre, amint azt a pártok feloszlatására tett korábbi kísérletek is bizonyítják. 2017-ben például elutasította a nyíltan rasszista és antidemokratikus, neonáci Nemzeti Demokrata Párt (NPD) betiltására irányuló kérelmet. Valójában az Alkotmánybíróság utoljára 1956-ban, a hidegháború csúcspontján alkalmazta ezt a mechanizmust: a Németországi Kommunista Pártot (KPD) tiltotta be.

Ez a precedens azt sugallja, hogy az AfD elleni alkotmánybírósági eljárás egyáltalán nem lenne formalitás, és ami még fontosabb, könnyen politikai kudarcba torkollhat. Tekintettel az AfD népszerűségére, már a párt betiltására irányuló kezdeményezést is tömegek tekintenék taktikai fogásnak, olyan összeesküvésnek, amely az egyre erősebb versenytárs kiiktatására irányul; emellett üzemanyagot biztosítana a szélsőjobboldal egyik kedvenc érveléséhez, mely szerint a német politikai rendszer manipulált. Ha a betiltására irányuló kísérlet végül kudarcot vallana, az AfD ügye megerősödne, nem pedig gyengülne.

Ráadásul az alkotmánybírósági eljárások óhatatlanul lassan haladnának – az NPD elleni eljárás több mint három évig tartott –, és jóval a következő választási hullám elmúltával zárulna csak le. Bár az AfD betiltására tett kísérlet minden feltételezett előnye a jövőt érinti, negatív következményei azonnal érezhetők lennének. Sok tekintetben még az AfD elleni jogi lépések megvitatása is egyre több muníciót ad a pártnak, miközben az az áldozatszerepben tetszeleg.

Még abban a valószínűtlen esetben is, ha az AfD-t valóban betiltanák, csak a párt tűnne el; támogatói – és sérelmeik – maradnának. Semmi sem akadályozná meg az AfD-tagokat abban, hogy új jobboldali pártot alapítsanak – az Alternatíva alternatíváját.
Itt lenne az ideje megérteni, hogy a populizmus elleni küzdelmet a jogi lépések útjára terelni nem működőképes megoldás, még súlyosbíthatja is a problémát. A szélsőjobb kihívásával politikailag kell szembenézni, olyan megoldásokkal, amelyek az elégedetlenség kiváltó okait kezelik: a magas energiaárakat, a stagnáló gazdasági növekedést, a tartósan magas szintű bevándorlást és az újonnan érkezők sikertelen integrációját kell kezelni.

Természetesen a liberális demokráciáknak ébernek kell lenniük – kötelességük és joguk is visszavágni (Németországban ezt a bíróságokon vagy a Bundestagban tehetik meg). A politikai versenytárs betiltásának kísérlete azonban szemellenzős megoldás egy nyugtalanító problémára: hogy az elégedetlen szavazóknak is törvényes joguk van hangot adni a panaszaiknak. A demokratikus értékeket nem lehet megvédeni a demokratikus szabadságjogok megfékezésével.

A szélsőjobboldali kihívásnak a szavazófülkében kell megfelelni, nem a bírói padban. Az AfD feletti győzelem törvényi tilalom révén erkölcsi és politikai vereség lenne.

Michael Bröning
A szerző közgazdász, politológus, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) Alapértékek Bizottságának a tagja

©Project Syndicate