Nagyszabású fejlesztést valósított meg a gútai Lebeco pékség

Lebeco
Gúta |

A gútai üzem 400 négyzetméternyi területtel és számos új technológiával bővült. A beruházás átadásánál jelen volt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is.

A cég udvarában tartott ünnepélyes átadón Lévai Leonard, a Lebeco cég tulajdonosa felidézte, hogy a vállalatot még a szülei alapították pontosan 30 évvel ezelőtt, s mára a komáromi régió legnagyobb pékségévé nőtték ki magukat. Jelenleg 1000 négyzetméteren folyik a munka, a termékeiket pedig saját bolthálózatukon keresztül értékesítenek. „Az új beruházásnak köszönhetően 400 négyzetméterrel bővült a gyártócsarnokunk, melyben levelestésztát gyártó részleg, raktár és sütőkemencék kaptak helyet. Továbbá technológiát fejlesztettünk, ugyanis a termékeink iránti érdeklődés növekedését csak új, korszerű berendezésekkel tudtuk biztosítani“ – fűzte hozzá. Elmondta még, hogy a közeljövőben új mintaboltot, kávézót, idegenforgalmi szállás és őstermelői piacot szeretnének létesíteni Gútán. Emellett a pékáruik egy részét hűtött állapotban szeretnék kiszállítani a boltjaikba, amelyeket kemencével is felszerelnek.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke ezt követően többek között elmondta, a cégnek azt kívánják, hogy minél több családnak adjanak munkahelyet, s biztosítsák Gúta jó hírnevének továbbvitelét. Emellett megköszönte a Magyarország részéről érkező támogatásokat, valamint elismételte a Szövetség főbb választási üzeneteit.

Szijjártó Péter különböző utalásokkal kezdte a felszólalását, amellyel a szlovák politikumnak és nyilvánosságnak üzent: „Őszintén örülök, hogy a szlovák nyilvánosság figyelmét is sikerült felkelteni a dél-szlovákiai beruházások kapcsán. Őszintén örülök ennek, a Jóisten tartsa meg a jó szokásukat, és tudósítsanak sokat a dél-szlovákiai eseményekről a jövőben is. A tegnapelőtti napon a szlovák külügyminiszter kollégától kaptam egy sms-t, amelyben megkért, hogy viselkedjek rendesen itt önöknél. Válaszoltam neki, hogy nyugodt lehet, mert ismer. Ez természetesen nem biztos, hogy megnyugtatta, de a kollegiális jó viszonyból fakadó visszafogottsággal engedjék meg, hogy elmondjak itt most önöknek néhány mondatot.“

Ezután ismerette a magyar kormány külpolitikai koncepcióját, amelynek szerves része a Magyarország szomszédaival ápolt jó viszony, mert ha az megvalósul, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ott élő magyar közösségnek is jó lesz – s ez érvényes Szlovákiára is. Többek között megemlítette, 2022-ben 17 milliárd eurónyi kereskedelmei forgalmat bonyolítottak le, de beszélt a 2017-től számított Baross Gábor Tervről is, amelynek keretében 3837 vállalkozást támogattak összesen 21,7 milliárd forinttal, amelynek következtében 41,5 milliárd forintnyi beruházás jött létre, ami szlovákoknak és magyaroknak, ill. a két országnak egyként jó.

„Ez nyilvánvalóan nem ment volna akkor, hogy ha ezt itt Szlovákiában nem engedik. Ezért csak tényként jegyzem meg minden, választásba történő beavatkozási kísérlet szándéka nélkül, hogy Orbán Viktor és az akkori szlovák miniszterelnök, Robert Fico egyeztek meg arról, hogy a gazdaságfejlesztési programot mi itt végrehajthatjuk“

tette hozzá Szijjártó.

A gútai beruházás kapcsán egyebek mellett elmondta, hogy az segíti a felvidéki magyarság megmaradását, valamint méltatta a Lebeco cégpolitikáját. A fejlesztés összértéke egyébként 215 millió forint volt, amelyhez a magyar kormány 96 milliós hozzájárulást biztosított.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?